Freeman ellenzője a Black History Month-nak ("Fekete Történelmi Hónap"), s nem vesz részt semmilyen ehhez kapcsolódó eseményen. Úgy nyilatkozott, "Nem akarok fekete történelmi hónapot. A fekete történelem az amerikai történelem. " Szerinte az egyetlen módja a rasszizmus megállításának, ha nem beszélnek róla többet, s megjegyzi, hogy nincs "fehér történelmi hónap. " Egy a 60 Minutes műsorvezetőjének, Mike Wallace-nak adott interjúja során azt mondta, "Nem nevezem többé fehér férfinek, s arra kérem, hogy Ön se nevezzen engem többet fekete férfinek. " 2006. október 28-án, életműdíjjal tüntették ki az első Mississippi's Best Awardson, Jacksonban, a nagyvásznon és azon kívül végzett munkájáért. Művészetek és Levelek Doktora tisztelebeli diplomát kapott a Delta State Universitytől 2006-ban. Freeman 2008. augusztus 3-án éjjel súlyos közúti balesetet szenvedett, 'mely után nagyon nehezen tudott felépülni. Autója lesodródott az útról, a színészt pedig légimentőkkel kellet kórházba szállítani. A baleset után 2 évvel is alig tudta mozgatni a bal kezét, 2013-ban kiderült, hogy idegi károsodása miatt teljesen lebénult.
Születésnapos az Oscar-díjas legenda, aki már több, mint 50 éve szórakoztatja a világot filmjeivel. 80. születésnapját ünnepli június 1-jén Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész, aki későn érő típus: harmincévesen még nem volt biztos benne, hogy élete végéig színész akar-e lenni, negyvenévesen kezdett igazán ismertté válni, és csak ötvenévesen érte utol a világhír. A színes bőrű színész a Tennessee állambeli Memphisben egy borbély és egy tanárnő ötödik és egyben utolsó gyermekeként látta meg a napvilágot. Mivel nehéz anyagi körülmények között éltek, a kis Morgant még csecsemőkorában atyai nagyanyjára bízták, aki Charlestonban élt. Kilencévesen debütált a színpadon egy iskolai előadáson, három évvel később a nashville-i rádióban szerepelt. Szerepeit magától értetődő természetességgel játszotta, nyert is egy egyetemi drámaösztöndíjat, de ő inkább a légierőhöz csatlakozott, mert a filmek iránti rajongását túlszárnyalta a repülés utáni vágya. Csalódnia kellett, mert pilótakiképzés helyett radartechnikusi feladatokat kapott, és 1959-ben kiábrándultan leszerelt.
Hogy mi értelme ipad-en hiperrealista képet csinálni? Ahogy újra berobbant a járvány, rájöttek jobb körülményeket kell biztosítani a vendégmunkásoknak Egy német vágóhídon több mint 1500 dolgozó kapta el a koronavírust, pedig ha nem zsúfolják össze őket, elkerülhető lett volna a baj. Megbírságolták a bolgár miniszterelnököt, amiért nem viselt maszkot Bojko Boriszov a rilai kolostort látogatta meg, fedetlen szájjal. 18 éves magyart szerződtetett az olasz SPAL Horváth Krisztofert eddigi az utánpótlásban próbálgatták, most hároméves szerződést kapott. Fauci szerint az év végére kész lehet a koronavírus elleni oltás De a következő hetek döntő fontosságúak az amerikai védekezésben. Szobanövényeknek adtak koncertet a barcelonai operában Nagy nap ez a világ növényei számára. Oroszország nyilvánosságra hozta atomstratégiája alapelveit Nem valami megnyugtató olvasmány, de higgyék el, az amerikai se az. Egy fontos, a témához és az elmúlt évek kardcsörtetéséhez mérten megnyugtató jelzést azért elrejtettek benne az értő közönségnek.
Pinnye Eladó Ház, 2024