Ehhez jönnek a különböző pótdíjak. Van, ahol a kávéfőzőt és a vízforralót is csak felár ellenében lehet használni, de általában kevésbé bagatell dolgokért kérnek csak pluszpénzt, mint a szaunahasználat vagy a foglalt időszakból való kicsúszás. Az éjszakákra is külön tarifa vonatkozik, este 8-tól másnap reggel 8-ig a fővárosban átlagosan 9000 forintért foglalható szállás. Én fél öttől fél nyolcig tudtam lefoglalni egy olyan lakást, ahol nyolctól kezdődik az éjjeli ciklus. Ez arra enged következtetni, hogy a bérbeadó fél órát számol a takarításra a párok között. A takarítás és a rezsi egy alkalomra vetítve a megkérdezett lakástulajdonosok elmondása szerint 1000-2000 forint között alakul, egy háromórás bérbeadással így Budapesten 3000-4000 forintot lehet keresni, ha beleszámoljuk a lakások átlagos amortizációját, akkor is marad tehát minimum 2500-3000 forint. Az éjjeli 8000-10 000 forintos árral számolva még nagyobb a haszon, mert az éjszakát a lakásban töltő párok után is ugyanannyit kell mosni és takarítani, mint a háromórások után, és a rezsiköltség sem sokkal magasabb, így az éjjelenkénti 6-7000 forintos profit egyáltalán nem tűnik túlzónak.
Az interneten talált hirdetések között több olyan akad, amelyek eleve feltüntetik a lakásokat kiadó vállalkozás nevét is, a cégadatbázis szerint ezek többnyire az üdülési és egyéb átmeneti szálláshely szolgáltatását jelölték meg főtevékenységként. Az általam kipróbált lakás hirdetésénél nem szerepelt az üzemeltető társaság neve, de kaptam nyugtát (mert kértem), azon pedig egy szintén ilyen tevékenységet végző kft. neve szerepel. Az egyik budai titkos találkahely tulajdonosa elmondta, ő két hónapja azért döntött úgy, hogy belép a piacra, mert egy ismerőse a közelmúltban többször is igénybe vette ilyen alkalmi szállások szolgáltatásait, és az ő tapasztalatai alapján úgy tűnt, érdemes belevágni. Azóta saját maga is meggyőződött arról, hogy jól megy a piac, a budai lakást turistáknak is kiadja, az üresjáratokat pedig igyekszik pár órás bérlőkkel kitölteni. Ez a vállalkozó a lakáshoz vezető udvaron felszerelt egy minikamerát, hogy "legalább a bútorait szemmel tarthassa". A legtöbb lakásban minimum három órára kell foglalni, ez Budapesten szinte mindenhol 5000 forintba kerül, vidéki városokban pedig 3000 és 4500 forint között változik az ár.
A plusztarifák mellett egyébként akciós ajánlatokkal is találkoztam, ezek között voltak teljesen érthetőek, mint a vasárnapi kedvezmény, de olyanok is, amik még most is csavarják az agyamat, például a rendőröknek, katonáknak, katasztrófavédelmi dolgozóknak, tűzoltóknak, polgárőröknek és egészségügyi dolgozóknak nyújtott 1000 forintos mínusz. Aki a hirdetések szóhasználatán szeretne derülni, vagy egyszerűen kedvet kapott arra, hogy nem túl drágán idegen lakásokban nézze az Életképek- et, keressen rá a "lakás pár órára", a "diszkrét búvóhely" vagy a "szerelmi kuckó" kulcsszavakra.
Pinnye Eladó Ház, 2024