Az alsó képen pirossal kereteztem azokat, amelyre figyelnünk kell! Ha ez megvan, akkor finoman próbáljuk meg kipattintani a helyéről, vigyázva arra, nehogy beleakadjon valamelyik kábel, mert akkor nehezebb dolgunk lesz, ha erőltetjük, akkor pedig szalagszakadás. A fenti képen a jack-foglalat és a piros keretes kábel mellett van egy áthúzott kör a nyákon, amely mellett van egy műanyag leszorító pöcök, aminél enyhén meg kell feszíteni a nyákot és innentől kezdve könnyebb dolgunk lesz. A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Mivel kemény üvegről van szó, fizikailag lehetetlen buborékosan felhelyezni, ennél egyszerűbb felhelyezésben nem volt még része Xiaomi Redmi 4X karcálló előlapi fólia [edzett üveg] kijelzőfólia kijelzővédő fólia kijelző védőfólia Világújdonság!!! Tempered Glass Ötlet: - mi lenne ha ráhelyeznénk egy olyan üveget a készülék kijelzőjére, ami ugyanolyan karcálló, de ha mégis valami megkarcolná vagy betörne, megvédi az alatta lévő drága kijelzőt és egyszerűen kicserélhető? 0, 3mm vastagságú. Az érintőképernyőt egyáltalán nem zavarja. Leírás: Tudta, hogyha leejti a készülékét és bereped vagy törik, akkor több tízezer forintba is kerülhet a javítása?! Kerülje ezt el ezzel az üvegfóliával! A készülékeket tokban is érdemes tartani a nagyobb védelem érdekében természetesen. Magasról történő ejtés esetén nem biztos a ütődésvédelem. 9H keménységű kémiailag edzett üveg, nagyon nehéz megkarcolni, normál használat mellett nem is lehet. 0, 4 mm vastagságú üveg, amely kellő védelmet nyújt és mellette a telefon kezelését sem nehezíti meg.
Szerdán feladtam, Pénteken már nálam volt a telefon. Csak ajánlani tudom. Zoltán Kis Google vélemény Egy kiváló márka, remek szakszervize. Nagyon elégedettek vagyunk. István Dani Google vélemény Előző Következő LEGKERESETTEBB XIAOMI JAVÍTÁSOK 2020. 04. 22. Nincs hozzászólás 2020. 01. 12. 2020. 20. NYITVATARTÁS Hétfő 09:00 - 18:00 NYITVA Kedd 09:00 - 18:00 NYITVA Szerda 09:00 - 18:00 NYITVA Csütörtök 09:00 - 18:00 NYITVA Péntek 09:00 - 18:00 NYITVA Szombat ZÁRVA Vasárnap ZÁRVA Nyitvatartás változhat áthelyezett munkanapokon vagy piros betűs ünnepnapokon!
Házhozszállítás: 890 Ft-tól Átvevőpont: 1 490 Ft-tól A termék eladója: 999 Ft Az Ön által beírt címet nem sikerült beazonosítani. Kérjük, pontosítsa a kiindulási címet! Xiaomi Redmi 4X karcálló edzett üveg Tempered glass kijelzőfólia kijelzővédő fólia kijelző védőfólia Termékleírás Gyártó Xiaomi Kompatibilitás, Redmi 4X, Anyag Edzett üveg - Üveg - 9H - Üvegfólia Kiegészítő típus Kijelzőfólia (üvegfólia) Szállítási idő (kb. ) 1-2 munkanap Hibát talált a leírásban vagy az adatlapon? Jelezze nekünk! Világújdonság!!! Ötlet: - mi lenne ha ráhelyeznénk egy olyan üveget a készülék üvegére, ami ugyanolyan karcálló, de ha mégis valami megkarcolná vagy betörne, megvédi az alatta lévő drága kijelzőt és egyszerűen kicseréhető? Tudta, hogyha leejti a készülékét és bereped vagy törik, akkor több tízezer forintba is kerülhet a javítása... kerülje ezt el ezzel az üvegfóliával? 9H keménységű kémiailag edzett üveg, nagyon nehéz megkarcolni, normál használat mellett nem is lehet Nincs többé műanyag érzés a fóliák miatt, ennek ugyanolyan üveg érzete van, mivel üveg.
Előkészületek és első lépések A bevezetőben leírt hiba azonban viszonylag könnyen orvosolható, mivel kis kínai barátainknak köszönhetően mindenhez (is) lehet kapni pótalkatrészt. Lehet, hogy nem lesz gyári minőségű a kézhez kapott termék, de már utángyártottakból is ki lehet fogni elsőrangú darabokat. Mivel a címben szereplő telefonnak egyéb baja is volt a kijelzőjével (GPS-használat miatti sárgulás a kijelző két szélén egy-egy csíkban), idő kérdése volt a csere, de a töréssel megpecsételődött a sorsa. A beszerzett alkatrész elérhető itt: AliExpress Az ismerősöm már huzamosabb ideje használta törötten a telefont, viszont mivel az üvegszilánkok vágják az ember ujját, ezért home-made technikával megvédte magát eme behatástól (leragasztotta celluxszal az egész kijelzőt, amint látszik is). Nem szép, de legalább csúnya és nem vág. Mint minden ilyen hadművelet előtt, úgy most is segítségül hívtam a Youtube-ot, ahol rengeteg videót találunk arról, hogyan is lehet szétszedni egy ilyen telefont.
Ferenc Janosi Google vélemény Nincs náluk profibb és megbízhatóbb csapat. Gyönyörű üzlet, gyors és precíz kiszolgálás és szerviz szolgáltatás! Mindenkinek csak ajánlani tudom!!! Gábor Répássy Google Vélemény Egymás után 2x voltam ott a rolleremmel, nagyon gyorsan megcsinálták, jó csapat! Boldizsár Földes-Szalai Google vélemény 3 óra alatt elkészült 2 telefonom és működnek újra! Visszahívtak értesítésként. Meg vagyok elégedve! Ruzsinszky Attila Google vélemény Ha lehetne, 10 csillagot adnék. A Redmi Note 5A készülékem aksiját 1 órán belül kicserélték. Nagy örömömben az üzlettől 30 m-re eldobtam a telefont, természetesen betört a kijelző. Rögtön visszavittem, ahol két órán belül rendkívül korrekt áron szinte egy új készüléket kaptam kézhez. Ferenc Tóth Google vélemény Segítőkészek voltak, felírták pontosan a hibát, és még az nap délutánra meg is javították a telefonom. Ajánlom, kiválló szolgáltatást nyújtottak. (Redmi 4x) Legjobb szakszerviz, felkeszultek es es segitokeszek! Tímea Szőcei Google vélemény Kijelző cserét intéztem a bolttal.
Ár: 6. 291 Ft + ÁFA ( 7. 990 Ft) Származás Gyári termék Szín fehér Cikkszám: 023742 Gyártó: Xiaomi Szállítási díj: 990 Ft Elérhetőség: Utolsó 2 db raktáron Kívánságlistára teszem Leírás és Paraméterek Modell Xiaomi Redmi (összes) Szerviz alkatrész LCD kijelző Szerviz típus Érintőplexivel Hasonló termékek 6. 291 Ft + ÁFA (7. 990 Ft) 6. 134 Ft + ÁFA (7. 790 Ft) Utolsó 1 db raktáron 6. 685 Ft + ÁFA (8. 490 Ft) Nincs Raktáron 5. 819 Ft + ÁFA (7. 390 Ft) 5. 740 Ft + ÁFA (7. 290 Ft) 6. 843 Ft + ÁFA (8. 690 Ft) Mások ezeket választották még 780 Ft + ÁFA (990 Ft) Raktáron 3. 614 Ft + ÁFA (4. 590 Ft) 5. 504 Ft + ÁFA (6. 990 Ft) 4. 953 Ft + ÁFA (6. 290 Ft) Raktáron
Pinnye Eladó Ház, 2024