Az emberek testi együttélésére vonatkozólag az emberiségnek a tudati lélek korszakában ( a XV. Század óta) lassanként egy testvéries elemhez kell felemelkednie. Egyszerűen kimondhatatlan szerencsétlenség és fejlődésbeli visszavetés volna, ha az atlantiszutáni 5. korszak a tudati lélek korszakának a végén az emberek között ne fejlődött volna ki legalább magas fokáig a testvériség. A testvériséget azonban akkor érthetjük csak meg helyesen, ha azt az emberi testnek az emberi testhez a fizikai létben való együttélésére alkalmazva gondoljuk: Amikor azonban a lelkihez emelkedünk, akkor lehet szó a szabadságról. Mindig is tévedésben élünk, ha azt hisszük, hogy a külső testi együttélésben van meg a lehetőség valamiképpen a szabadság megvalósítására: a szabadság azonban lélektől lélekig valósulhat csak meg. Nem szabad az embert kaotikusan valami zagyvalék egységnek felfogni és utána testvériségről, szabadságról és egyenlőségről beszélni, hanem tudni kell, hogy az ember test, lélek, szellem szerint tagolódik, és tudni kell: a szabadságot akkor érik el az emberek, ha lélekben akarnak szabadok lenni, és egyenlőek a szellem vonatkozásában lehetnek az emberek.
Már alig várom.
Abban a pillanatban, amint a tudósok kikapcsolták a mágneses csapdát - annak érdekében, hogy tanulmányozzák a kondenzátumot, - az atomok taszítani kezdték egymást, aminek eredményeként a felhő szétszóródott, és a BEC túl híggá vált az észleléshez. Thompson és csapata rájöttek, hogy az ISS fedélzetének mikrogravitációja lehetővé tette számukra, hogy rubiniumból - egy lágy fém, amely hasonló a káliumhoz - sokkal sekélyebb csapdával is képesek legyenek BEC-eket létrehozni, mint a Földön. Ez azt eredményezte, hogy a kondenzátum nagyságrendekkel hosszabb ideig állt rendelkezésre a tanulmányozáshoz, mielőtt a diffúzió jelentősen megnőtt volna. Szabadság, egyenlőség, testvériség "A legfontosabb az volt, hogy megfigyelhettük az atomokat, miként azok külső erők nélkül teljesen szabadon, háborítatlanul lebegtek" - mondta Thompson. A súlytalanság BEC-ekre gyakorolt hatását a korábbi kísérletekben eddig szabadesésben zuhanó repülőgépek fedélzetén, a rakétákkal és különböző magasságokból ledobott készülékekkel tanulmányozták.
törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos. Szállítási és fizetési módok
Még mindig nincs vége! Ha valaki kicsit is tájékozott, láthatja, hogy a huszonegyedik század sem ébredt másra, mint a nagy liberális világgondolat katolikus egyházat megsemmisíteni kívánó hajszájára. Miért is ez az őrült hadjárat a Szent Péter utódai által vezetett katolikus egyház ellen? Mert egyedül még ma is, kellő lelki súllyal felvértezve Róma püspöke – jelenleg Ferenc pápa – tud olyan evangéliumi gondolatokat mondani, amelyek a korlátlan fogyasztás és önpusztítás világegyetemének zaján át is tisztán hallatszanak. Amíg csak az én emlékezetem elér: XXIII. János, VI. Pál, II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa. Egytől egyig kiváló, mély lelkű, imádságos emberek, akiknek olvasni kellene az írásait, akikről beszélni kellene, nem csak katolikus körökben, mert a zavaros huszadik és huszonegyedik században olyan iránytűt adnak, amely a valódi boldogság kikötőjébe vezetné a személyeket, közösségeket és országokat. Ez a boldogság pedig nem más, mint igen a jóra – ez az evangéliumi szabadság –, és nem a rosszra.
S ha tenném is, lenne-e bármi értelme? Julian Assange a WikiLeaksen – abban a hitben, hogy jobbá teheti a világot – személyes biztonságát kockáztatva leplezte le világunk megdöbbentő kétszínűségét, a világpolitika visszásságait, demokratikus társadalmaink antidemokratikus működésmódjait. A liberalizmusukról hírhedt svédek helyezték vád alá (nemi zaklatás – meglehetősen átlátszó – vádjával). S ha sikerül kézre keríteniük, kénytelenek lesznek kiadni az Egyesült Államoknak, ahol főbenjáró bűnökért kell lakolnia. Így aztán évek óta – egy, az amerikainál nem kevésbé korrupt – dél-amerikai állam londoni nagykövetségének "vendégszeretetét" élvezheti. Amelyik pillanatban kiteszi lábát a követségről, rögtön letartóztathatják. Tiltakozik még ez ellen valaki? Minek? Az érintettek semmiképpen sem fognak megbocsátani. Ha tehetik, irgalmatlan példát statuálnak. Tiltakozásokra való tekintet nélkül. Nehogy másnak is eszébe juthasson valami hasonló… Az ivást nyilván abba kell hagyni. És – végül – minden egyebet is.
Kiegyenlíthetetlen dualizmus jellemzi életét és életművét. A társadalom "rendje" fájdalmasságra hangolja s a dijoni egyetem pályatételét, hogy a művészetek és a tudományok előmozditják-e az emberiség boldogságát, tagadólag válaszolja meg. "A tudományok és művészetek nem jelentettek annyi jót a világnak, mint amennyi bajt okoztak. " "Ahol emberek összejönnek, ott a morális levegő megromlik. " És így tovább. A társaslény Rousseau a természetbe menekszik, amelynek látszólagos békéje elcsititja. "Egy magános sétáló ábrándozásai" c. irása sajgó kifejezése a menekvő rousseau-i idillizmusnak — a realitás elől. Ez a "noli me tangere" lélek végsően negativizmusba torkol. Kulturszemlélete, pedagógiája egyaránt negativisztikus. És ennek a negativizmusnak ideológiai egyenértéke a szabadságideál. A nevelés ne nyuljon alakitólag a gyermek fejlődő organizmusába, a társadalom ne formálja az egyént; a laisser aller, laissez faire közgazdasági eszméjének ideológiai pendantja a rousseaiui ábránd. Természetes, hogy ez az eszme nem az egekből szállt le a földre, hanem ellenkezően, a földről igyekezett a magasba.
Pinnye Eladó Ház, 2024