Igen, egy lakossági bankszámlához akár több Erste CélBetét Megtakarítási számla is kapcsolódhat, így céljainak megfelelően külön tudja kezelni megtakarításait.
Sokan idegenkednek házassági szerződés kötésétől, hiszen még mindig él az a tévhit, hogy, akik aláírnak egy vagyonjogi megállapodást, azok nem bíznak meg egymásban. Az ügyvédek tudják, mennyi vita és pereskedés spórolható meg egy házassági vagyonjogi szerződéssel. A házaspárok esetében azonban szinte csak a kritikákról hallani. "Ha már az elején a válásról beszélünk, minek házasodjunk össze? Ha arra kerülne a sor, úgyis meg tudnánk egyezni igazságosan. " Sajnos a tapasztalatok nem ezt bizonyítják. Mit jelent a házassági szerződés? A házassági vagyonjogi szerződés nemes egyszerűséggel rögzíti azt, hogy a felek hogyan rendelkeznek vagyonukról, ami így egy válás esetén egyértelművé teszi a helyzetet. A szerződéskötés előtt érdemes tisztázni néhány alapfogalmat is. Mi számít közös vagyonnak? Az, amit a házaspár együtt vagy külön szerzett, azaz például mindkét fél fizetése. Továbbá a különvagyon haszna, ami egy különvagyoni lakás esetében, hogyha kiadják azt, a lakás díját jelenti. Különvagyon pedig az, ami a házasság előtt már megvolt - elsősorban vagyontárgyak.
Pinnye Eladó Ház, 2024