Ajánlja ismerőseinek is! Elizabeth Adler, a nemzetközi népszerűségnek örvendő írónő eddigi legelbűvölőbb és legélvezetesebb regényében Párizsba, Provence-be és a Cote D'Azur-re kalauzolja az olvasót. Párizs a világ legromantikusabb városa, a megismételt nászutak és újonnan felfedezett szenvedélyek helyszíne. Az ízek, hangok, látványok és illatok terülj-terülj asztalkájával csalogat bennünket. Lara Lewis számára azt a helyet is jelenti, ahol a férjével valaha a szerelmük kiteljesedett. Most pedig, a negyvenegynéhány éves Lara azt hiszi, itt újraélesztheti a házasságát. A lehető legromantikusabb utazásra készül, hogy a férjével együtt megismételje az első nászútjukat, ugyanazokat a látványosságokat nézzék meg, ugyanazokban az éttermekben étkezzenek, ugyanazokat a tájakat fedezzék fel. Amikor sebész férje az utolsó pillanatban közli, hogy van egy másik nő az életében, összetöri Lara szívét…legalábbis majdnem. Valahol menet közben, az élet útvesztőjében Lara elveszítette önmagát. Most mégis merész tettre szánja el magát.
Elhatározza, hogy egy nála sokkal fiatalabb férfit hív magával az útra, akit alig ismer. Ami ezután következik, két ártatlan amerikai története, akik féktelenül romantikus kalandokba bonyolódnak Franciaország –szerte, kezdve a lekésett repülőgép csatlakozással és az elveszett bőröndökkel, a nyelvi korlátok legyőzésén át egészen addig, hogy egy asszony rálel saját magára és arra a szerelemre, ami elől egész élete során kitért. Elizabeth Adler tizennégy regényt írt. Gyakran utazik Franciaországba, és saját ingatlanokkal rendelkezik Provence és Dordogne vidékén. A valóságban is létezik a Mézeshetek Párizsban című regényében szereplő valamennyi étterem, üzlet, szálloda és falu, melyeket a szerző nagy szeretettel fest le. Adler Dél-Kaliforniában él. Fordítók: Alföldi Zsófia Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó Kiadás éve: 2007 Kiadás helye: Budapest Nyomda: Kaposvári Nyomda Kft. ISBN: 9789639752153 Kötés típusa: ragasztott papír Terjedelem: 300 Nyelv: magyar Méret: Szélesség: 12. 40cm, Magasság: 20.
Párizsi randevú Párizs fényei, Provence ízei és a Cote d'Azur színei egy életre szóló szerelmes utazáson. Párizs a világ legromantikusabb városa, a szenvedélyek földje. Lara Lewis egykor úgy hitte, hogy férjével a szerelem legszebb napjait élte át Párizsban, jó pár év elteltével romantikus kalandot tervez: újraélni a nászútjukat, meglátogatni a régi kedves helyeket, felmelegíteni a kihűlőben lévő kapcsolatot. Ám felmerül a gyanú, hogy férje viszonyt kezdett az asszisztensével, így Lara vakmerő lépésre szánja el magát: új útitársat választ, egy fiatal férfit, akit még alig ismer. így indul szenvedélyes kalandjuk Franciaországon át, melynek végére kiderül, hogy az emlékek ereje, vagy az új fellángolás győz-e Lara szíve felett. Elizabeth Adler számos, pazar helyszíneken játszódó romantikus regény világhírű szerzője Toszkána és Amalfi után most a szerelmes szívek városába kalauzol minket, egy olyan asszony szenvedélyes útjára, akit az igaz szerelem eddig a pillanatig egész életében elkerült.
Aztán egy visszataszító gyilkosságsorozat kapcsán találkozik Harry Jordannel, a jóképű, vonzó egyéniségű nyomozóval, s bár sokáig próbálja megőrizni szomorú titkait, a lassan, de ellenállhatatlanul beteljesülő szerelem erősebb lesz: Mal életének rejtélye feltárul, Harry gyengéd szeretete segít neki abban, hogy szembenézzen saját magával. És amikor elkövetkezik a drámai csúcspont, Mal a férfi kezét fogva merít erőt ahhoz, hogy leszámoljon a múlttal, és felfedje a gyilkos kilétét is. A kaliforniai Lola March a csillogó Las Vegasban megismerkedik egy szívtipró franciával, akivel meggondolatlanul össze is köti az életét. A mézeshetek elteltével azonban a férj fütyül az újdonsült arára és a temérdek munkára, amit a francia Riviérán álló bűbájos hotel vezetése jelent. Lola kénytelen kézbe venni az ügyeket, és mikor már úgy tűnik, minden sínen van, a férjnek hirtelen nyoma vész. A szakácstudományát időközben tökélyre fejlesztő asszonynak kevés segítője akad, sőt: bosszúszomjas hitelezők, ex-szeretők és alvilági figurák jelennek meg a felvirágzó hotel körül, és miközben a rendőrség elől menekülő Lola férje nyomát kutatja, a szerelem is tiszteletét teszi nála, egy amerikai hajóskapitány személyében.
Elfojtott vágyak - Elfojtva 2. Lehet, hogy a múlt mégsem tűnt el nyomtalanul? Ian Bryton vagyok, az egykori kemény... Törzsvásárlóként: 343 pont Rejtélyes Rio Caroline jóképű és rátarti főnöke ezúttal nem kevesebbet vár el a bloggerből lett nyomozótól, mint... 319 pont Szédítő Balaton Caroline Wood sosem gondolta volna, hogy egyszer ékes magyar nyelven súgja majd valaki fülébe:... A Haramia Bruce elit katonái közül Robert,, Haramia" Boyd a legfélelmetesebb. Igazi hazafi, akinek... Halálos Hollywood A híres brit színésznő titokzatos fenyegető üzeneteket kap egy idegentől, aki látszólag mindent tud... Közel hozzád Öt elválaszthatatlan barátnő fog össze, hogy létrehozzanak egy remek éttermet, amely rövid idő... 331 pont Szállítás: 2-5 munkanap Ezer éjszaka nélküled Sofia, a híres zongoraművésznő barátai és ismerősei úgy tudják, a munka miatt költözött... 379 pont A tested védelmében "Vicces, édes és elbűvölő. " - Sultry Sirens Book Blog "Szexi, érzelmes és... A villa lányai Egy békében élő nagypolgári család.
- R. Kelényi... A toszkán gyermek A New York Times sikerszerzőjének lebilincselő regénye egy bátor fiatal nőről, aki a múlt titkainak... Szövevényes múlt Hajnalodik, amikor Caroline Shelby megérkezik a Washington állambeli Oysterville-be. Hazatért! Tíz... 312 pont Az elveszett nővér Az ismert angol írónő, Dinah Jefferies legújabb, váratlan fordulatokban bővelkedő regénye Burmába... 377 pont Tengerparti emlékek Olivia egy előkelő charlestoni üzletemberhez megy feleségül, és a vagyona kezelését a férjére... A meredély szélén Bocsáss meg, hogy újra elkezdhess élni! Grania Ryan élete mélypontján szinte elmenekül a... A szerelem 40 szabálya Ella negyvenéves, jómódú, a sorsával tökéletesen elégedett amerikai háziasszony, aki férje és három... Böngészés Pontosítsa a kapott találatokat: Típus Ár szerint Kategóriák szerint Korosztály szerint Események H K Sz Cs P V 29 30 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 31 2
Sötét kis butikok és elegáns éttermek; parkok és szökőkutak, a Szajna varázslatos artériája, amelynek vize úgy folyik, akár az éltető vér, mert Párizs olyan város, ahol az élet az utcákon zajlik. Párizs. Lara emlékei sűrűn és töményen visszatértek, akár az édes, friss tejszín. Mintha az évek során a szíve mindvégig itt élt volna, míg a másik, kevésbé jelentős része Kaliforniában maradt. 112-113. oldal (Ulpius-ház, 2007)
Pinnye Eladó Ház, 2024