Amennyiben ez így volt, akkor Berija volt a főnöke. [2] Azóta – ugyan forrás nélkül – állítólag bebizonyosodott, hogy az ezt "bizonyító" aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében. Az viszont nem kétséges, hogy Sztálin halála után 1956-ig a magyar politikai vezetők sorsa a moszkvai hatalmi harcoktól függött. Művei magyarul [ szerkesztés] A kaukázusontúli bolsevik szervezetek történetéhez; ford. S. Nyirő József, átnézte Bolyai Ernő; Szikra, Bp., 1950 A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója; Szikra, Bp., 1951 ( Nemzetközi kérdések) Beszéd az SzKbP 19. kongresszusán. 1952. október 7. ; Politikai, Bukarest, 1952 A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója. A középfokú politikai iskolák hallgatói és propagandistái számára; Szikra, Bp., 1952 Jegyzetek [ szerkesztés] ↑ Pünkösti Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halárópa kiadó. 2001. ↑ Wikipédia szócikk Nagy Imréről, lásd ott a 7, 8, 9. számú és itt a jegyzeteknél felhívott lábjegyzeteket is.
1917 -ben ( 1919? ) belépett a Kommunista Pártba. 1921 és 1931 között a kegyetlenségeiről hírhedt szovjet állambiztonsági szolgálat, a CSEKA vezetője volt Grúziában. 1938 -ig a Grúz Kommunista Párt első titkára volt. 1938 és 1946 között belügyi és állambiztonsági népbiztos (az NKVD rettegett főnöke), a sztálini koncepciós perek egyik legfőbb felelőse volt. 1945 -től a Szovjetunió marsallja volt. 1946 és 1953 között miniszterelnök-helyettes volt. 1953 -ban belügyi és állambiztonsági miniszter volt. (Ekkor az NKVD átalakult, új neve KGB lett. ) Tevékenysége Berija Sztálin halála után egyike volt a Szovjetunió első 4 emberének, Malenkov, Hruscsov és Molotov mellett. A Sztálin által elindított egyes megtorlások (lásd például: fehér köpenyes gyilkosok pere vádlottainak kiengedése, egyes deportáltak hazaengedése a gulágokról) leállításában Berija kezdeményező szerepet játszott, de ellenfelei azzal vádolták, hogy így akart zűrzavart okozni az országban (tény, hogy a szabadon bocsátott köztörvényes bűnözők sok helyen terrorizálták a lakosságot), hogy később rendteremtőként léphessen fel.
1953 -ban belügyi és állambiztonsági miniszter volt. (Ekkor az NKVD átalakult, új neve KGB lett. ) Tevékenysége [ szerkesztés] Berija Sztálin halála után egyike volt a Szovjetunió első 4 emberének, Malenkov, Hruscsov és Molotov mellett. A Sztálin által elindított egyes megtorlások (lásd például: fehér köpenyes gyilkosok pere vádlottainak kiengedése, egyes deportáltak hazaengedése a gulagról) leállításában Berija kezdeményező szerepet játszott, de ellenfelei azzal vádolták, hogy így akart zűrzavart okozni az országban, hogy később rendteremtőként léphessen fel. Ugyanis több százezer köztörvényes bűnöző amnesztiájáról is döntött, de valószínűleg csak azért, hogy a bűnözők felbukkanásától megijedt állampolgárok szemében jobb színben tűnjön fel. Nem sokkal később ugyanis rendelettel tiltotta ki a szabadon eresztett rabokat a városokból, és rendőri erővel lépett fel ellenük. 1953 májusában parancsot adott a szovjet hidrogénbomba kipróbálásra. 1953. június 13-án még kioktathatta a pártküldöttség élén Moszkvába rendelt Rákosi Mátyást, és kifejezetten a mindenki számára váratlanul odarendelt Nagy Imrét neveztette ki miniszterelnöknek.
Lavrentyij Pavlovics Berija ( orosz nyelven: Лавре́нтий Па́влович Бе́рия, grúz nyelven: ლავრენტი ბერია; Merheuli, 1899. – Moszkva, 1953. ) szovjet politikus, 1938 és 1953 között a szovjet titkosszolgálat vezetője volt. Élete [ szerkesztés] Merheuliban, Szuhumi közelében, Abházia ( Grúzia) területén a megrél (más formában mingrél) nép tagjaként született. Berija grúz ortodox vallású családban nőtt fel. Édesapja Pavel Huhajevics Berija földművelő volt. Édesanyja Marta Ivanovna mélyen vallásos, templomba járó asszony volt, aki özvegyi sorsra jutott, mielőtt férjhez ment volna Berija apjához. 1917 -ben ( 1919? ) belépett a Kommunista Pártba. 1921 és 1931 között a kegyetlenségeiről hírhedt szovjet állambiztonsági szolgálat, a CSEKA vezetője volt Grúziában. 1938 -ig a Grúz Kommunista Párt első titkára volt. 1938 és 1946 között belügyi és állambiztonsági népbiztos (az NKVD rettegett főnöke), a sztálini koncepciós perek egyik legfőbb felelőse volt. 1945 -től a Szovjetunió marsallja volt. 1946 és 1953 között miniszterelnök-helyettes volt.
Berija a vita során nem titkolta, hogy Nagy Imre mellett szól, hogy nem zsidó, s erős hangon odaszólt Rákosinak, hogy "Magyarországnak még nem volt zsidó királya". [1] Azonban június végére ő lett a hatalmi harc első áldozata. A kelet-berlini felkelés hatására legfőbb szövetségese, Malenkov miniszterelnök is elpártolt mellőle, így az SZKP KB 1953. június 26-ai plénumán "kapitalista ügynök"-nek titulálták, megfosztották tisztségeitől, és Georgij Zsukov marsall, honvédelmi miniszter, más főtisztek segítségével azonnal letartóztatta. Berija elfogását a Pravda csak 1953. július 10-én jelentette be. A hivatalos verzió szerint a letartóztatása után elítélték, majd 1953. december 23-án kivégezték. Egyesek, többek között Berija fia Szergej Berija (" Szergo ") is azt állítják, hogy Beriját a letartóztatásakor mindenféle per nélkül azonnal agyonlőtték. Ez valószínűtlen, ugyanis előkerültek olyanok, akik Berija decemberi tárgyalásán tanúskodtak. Más források azonban továbbra is kiállnak amellett, hogy Beriját még a letartóztatása napján, vagy legkésőbb egy-két nappal utána agyonlőtték.
Ezt a történetet maga Hruscsov terjesztette. Hruscsov, Pavel Batyickij vezérezredest, a Moszkvai Katonai Kerület első parancsnok-helyettesét bízta meg, hogy személyesen végezze ki Beriját. Ronggyal kellett betömni a száját, hogy elhallgasson, annyira zokogott és a földön térdelve könyörgött az életéért mielőtt fejbe lőtték. Kivégzését követően hulláját elhamvasztották és egy Moszkva melletti erdőben hamvait elásták. Berija életének utolsó szakaszában sok a tisztázatlan kérdés, az ellentmondás. Állítólag hajlandó lett volna lemondani Kelet-Németországról (akkori NDK), és enyhíteni a kelet-európai kommunista országok ellenőrzésén, cserébe egy Marshall-segélyhez hasonló masszív nyugati gazdasági segítségért. Történészek szerint Nagy Imre felemelkedése 1953 -ban Berija (és Malenkov) szerepének ideiglenes felértékelődésének eredménye. Később, 1989 -ben felmerült az a vád, hogy Nagy Imre a szovjet emigráció időszakában "Vologya" fedőnéven az OGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett, s az OGPU tisztjeként részt vett a cári család meggyilkolásában.
További információk [ szerkesztés] Радзинский. 12., Николай II: жизнь и смерть (orosz nyelven). Moszkva: АСТ, 510. o. isbn=978-5-17-043315-2 (2007) Rainer M. János: Nagy Imre. Vince kiadó, Budapest, 2002., 26. o. Johanna Granville. Imre Nagy aka «Volodya» – A Dent in the Martyr's Halo?
Elsőnek lássuk a híres-hírhedt Lavrentyij Berija dácsáját. Mielőtt rátérnék a dácsa bemutatására, elöljáróban pár mondatban arról, ki is ez a Lavrentyij Berija: Lavrentyij Pavlovics Berija, a sztálini terror egyik főhóhéra, az egyik legkegyetlenebb szovjet vezető volt. 1899-ben született grúz (mingrél) nemzetiségűként (csakúgy mint Sztálin). 1917-ben belépett a kommunista pártba majd nem sokkal később már a CSEKA (szovjet állambiztonsági szolgálat, a KGB egyik elődszervezete) vezetője volt Grúziában. Berija egészen 1938-ig a Grúz Kommunista Párt első titkára volt, majd 1938-ban Sztálin kinevezte belügyi és állambiztonsági népbiztosnak és mint ilyen a sztálini koncepciós perek egyik fő felelősévé vált. Ebben a pozíciójában egészen 1946-ig maradt, ekkor ugyanis miniszterelnök-helyettes válik belőle és ezt a pozícióját 1953-as letartóztatásáig tartja meg. Sztálin halála után egyike a Szovjetunió négy vezetőjének, azonban a hatalmi harcokban egy idő után alulmaradt és 1953 decemberében koncepciós perben halálra ítélik és kivégzik.
1953. június 13-án még kioktathatta a pártküldöttség élén Moszkvába rendelt Rákosi Mátyást, de június végére ő lett a hatalmi harc első áldozata. A kelet-berlini felkelés hatására legfőbb szövetségese, Malenkov miniszterelnök is elpártolt mellőle, így az SZKP KB 1953. június 26-i plénumán "kapitalista ügynök"-nek titulálták, megfosztották tisztségeitől, és Georgij Zsukov marsall, honvédelmi miniszter, más főtisztek segítségével azonnal letartóztatta. Berija elfogását a Pravda csak 1953. július 10-én jelentette be. A hivatalos verzió szerint a letartóztatása után elítélték, majd 1953. december 23-án kivégezték. Egyesek, többek között Berija fia Szergej Berija (" Szergo ") is, azt állítják, hogy Beriját a letartóztatásakor mindenféle per nélkül azonnal agyonlőtték. Ez valószínűtlen, ugyanis előkerültek olyanok, akik Berija decemberi tárgyalásán tanúskodtak. Berija életének utolsó szakaszában sok a tisztázatlan kérdés, az ellentmondás. Állítólag hajlandó lett volna lemondani Kelet-Németországról (akkori NDK), és enyhíteni a kelet-európai kommunista országok ellenőrzésén, cserébe egy Marshall-segélyhez hasonló masszív nyugati gazdasági segítségért.
Pinnye Eladó Ház, 2024