Ajánlattétel nincsen, hiszen a tervezőket kiválasztották már. Az eredmény hétmillió-nyolcvanezer forintos tervezési díj, tehát láthatjuk, hogy ilyen körülmények között a tervezés a díjalapnak valamivel több, mint hét százalékát teszi ki. Amennyiben a közhírré tétetett 4, 1 milliárd forintos tervezési díjat hasonló számítás eredményezte, akkor a szükséges visszaszorzások eredményeképpen a díjalap 57 milliárd forintot tesz ki, tehát kevéssel alattamarad a Megyeri-híd 63 milliárdos összköltségének. Figyelemreméltó, hogy a híd helyzete hasonló, mert itt is egy a Duna-nagyági és mellékági hidat kell kihozni abból az összegből, melyet már a Megyeri-híd esetében is sokan és joggal kritizáltak. Az annakidején az Index által elvégzett összehasonlítás alapján a világ hasonló paraméterekkel épült ferdekábeles hídjai között volt olyan, amelynek fajlagos költsége csupán a hetede volt a Megyeri-hídénak. Nem árt tudni, hogy ha számításunkba nem csúszott szarvashiba, akkor hasonlóan nehezen indokolható pénzköltés előtt állunk.
Dubaj–Budapest: csak, ha nem lesz karantén...
Szó szerint, leégett a jelölt. :D 10 rosszul sikerült tűzijáték, vigyázz ma éjjel! 10 dolog, melyeket el kell kerülnöd, ha az autóban utasként utazol Az ugrás nem sikerült, de a két hatalmas duda látványa feledteti a sikertelenséget! :) A legjobb trükkök most kerülnek elő!
Pinnye Eladó Ház, 2024