Az első és legkézenfekvőbb válasz, hogy mivel soha nem voltak rákényszerítve, ezért nem tudnak úszni. A másik, hogy mivel a macskák rendkívül rendmániás állatok, ezért szeretik folyamatosan tisztán és rendben tartani a bundájukat, ami a frissen mosott bunda esetén bizony komoly munkát jelent a cicáknak és nem csoda, hogy ezt igyekeznek elkerülni. Épp ezért ne erőltessük a cicánknak a fürdetést, ha csak esetleg valami egészségügyi probléma nem indokolja azt. A korábbi feltételezésekkel ellentétben a macskák nem a bennük található vitaminok miatt fogyasztják előszeretettel a füvet, hanem mert ily módon igyekeznek megtisztítani az emésztőrendszerüket a sok macskaszőrtől, ami a tisztogatás során akaratlanul is a gyomrukba jut. Ez egy természetes jelenség, de azért nem árt, ha szemmel tartjuk, hogy milyen növényeket fogyaszt a kedvencünk, némelyik ugyanis veszélyes lehet a macskákra nézve. Ha a macska folyamatosan lelökdösi a dolgokat az asztalról és a polcokról az nem feltétlenül a rosszindulat és a neveletlenség jele.
Ha "véletlenül" ketten is ugyanazt javasolták, akkor a korábbi számít. A hozzászólásban nem muszáj az igazi nevedet megadni. Az email-t viszont töltsd ki jól, hogy legyen hova küldeni a nyereményt, ha Te nyersz. (Az emailt csak mi fogjuk látni. ) A forduló zárásának időpontja egybeesik a beküldési határidővel. A nyertesek kihirdetése és az új forduló indítása a forduló zárásának időpontja után egy órán belül történik. Korábbi játékaink Csatlakozz te is a Startlap Wiki Facebook táborához! Részletes játékszabályzat
Ha észreveszed, hogy a macskád az alom mellé, esetleg annak szélére végzi a dolgát, az sosem véletlen. Elképzelhető, hogy az alomtálca túl kicsi, esetleg piszkos, vagy nincs benne elegendő macskaalom. Ha a tálca alján rácsos borítás található a könnyebb tisztán tartás végett, akkor nincs kizárva, hogy a macska számára esetleg kellemetlen érzés rajta sétálni, ezért kerüli annak használatát. Ez egy teljesen természetes, ösztönös reakció. Ahogy a vadon élő macskák a fák törzsén, úgy a szobacicák – jobb híján – a bútorok szélén élesítik a karmukat. A gazda számára persze ez roppant kellemetlen jelenség, a macskák számára azonban létfontosságú. Ez a folyamat biztosítja a cicáknak, hogy a karmuk folyamatosan tudjon növekedni és karban legyen tartva. A leggyakoribb oka annak, ha egy macska bujkálni és rejtőzködni kezd, hogy az állat beteg. Ilyenkor a macska minél jobban elszeparált helyet próbál keresni magának, hogy kevésbé legyen sebezhető, amíg gyengélkedik. Ne csodálkozz, ha ilyenkor nem veszi jó néven, ha erőszakkal próbálod meg őt kirángatni az "odújából", de a folyamat elengedhetetlen, és minél hamarabb állatorvoshoz kell fordulni a cicával.
Minden jog fenntartva © 2020, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Szoktál így tréfálkozni vele te is? Írd meg hozzászólásban - ezt pedig küldd tovább barátaidnak és családtagjaidnak!
Online tanácsadás Kérdés: Kérdést felvető neve: Agrár Oldal admin A cicám már egy napja nem eszik, és hányt egész nap. Nehezen mozog, és gubbaszt. Próbáltam neki folyadékot adni több-keveseb sikerrel. Ugye ki tudja heverni az ilyet egy macska? Nem bírnám ki ha belepusztulna, mert nagyon nem jól néz ki. Tisztelettel. Válasz: Tessék elvinni állatorvoshoz, mert ő meg tudja mondani, hogy azonnal infúziót kell adni neki. A macska egy napos hányást kibír, de a folyadékpótlásról mielőbb gondoskodni kell. Kapcsolódó cikkek Ha finom kávéra vágyunk… A kávézás sokunk számára a mindennapok részét képezi; a gőzölgő fekete segít beindítani a reggeleket, felfrissít az álmos délutánokon, vagy csak egyszerűen szeretjük az... Itt a vargánya szezon: Erre figyeljünk A gombaszezon kezdete az időjárás viszontagságai miatt meglehetősen kitolódott, azonban most már országszerte begyűjthetjük az Ízletes vargányákat az erdőkben járva.
0 0 0 Méret: px px Videó jelentése. Mi a probléma? Szexuális tartalom Erőszakos tartalom Sértő tartalom Gyermekbántalmazás Szerzői jogaimat sértő tartalom Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl. képmásommal való visszaélés) Szexuális visszaélés, zaklatás Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. E-mail címed:... Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Minden létező felvezető nélkül mutatom a Magyar Retró – A magyar vircsaft két perces filmetűdjét, amely azt a kérdést feszegeti, miért eszik a magyar? Hát, mert enni kell, mert amit megeszünk, az a miénk, azt már tőlünk el nem lophatja senki fia! Meg mert a férfit a hasán keresztül lehet elcsábítani és aki nem dolgozik, ne is egyék. Meg aztán amúgy is, evés közben jön meg az étvágy. És ha már a Balaton a mi Riviéránk, akkor a rántott húsos zsemle minden étkek királya. És mivel az élet nem fenékig tejfel, a négerek meg mindig háborúznak. Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Ha tovább olvasgatnád a blogot, nézd meg a bejegyzés alatti cikkajánlót, hátha ott is találsz valamit, ami felkelti a figyelmedet. Továbbiakat a blog facebook oldalán találsz, jó a társaság, gyere oda is: IDE kattintva. Instagram oldal: IDE kattints Youtube csatorna: IDE kattints
A macskák a legnépszerűbb házi kedvencek közé tartoznak az Egyesült Államokban - sőt ezek a szőrgolyók több ember otthonában találhatóak meg, mint az ember legjobb barátja. Bár ezt a címet a kutya birtokolja, a statisztikák mást mutatnak. A Psychology Today szerint 74, 8 millió amerikai háztartásban tartanak kutyát, míg macskatulajdonosból 88, 3 millió van. A legtöbben először bizonyára meglepődnek ezeken a számadatokon, de akad néhány nyilvánvaló tényező, ami magyarázatul szolgálhat. A legfontosabbak egyike, hogy a macskák kisebbek a kutyáknál, vagyis könnyebben tarthatóak lakásban. A macskák jóval önállóbbak a kutyáknál, ezáltal kevesebbet kell foglalkozni velük. A macskákat szobatisztaságra sem kell szoktatni. Ezek persze mind jó magyarázatok arra, hogy miért népszerűbbek a cicák a kutyáknál, de van még egy szempont. A macskák mulatságosak. A kutyákkal ellentétben a macskák mintha még mindig vadállatnak tartanák önmagukat. Sokszor nagyon hasonlóan viselkednek, mint a vadon élő macskafélék - például amikor elbújnak valami mögé, vagy amikor egérre vadásznak.
Pinnye Eladó Ház, 2024