2020. 08. 13:00 Farkas Zoltán Egy hét alatt 180 fokos fordulatot tett a jegybank, de mit szól majd ehhez a forint? A Magyar Nemzeti Bank gyors kamatemeléssel próbálja megállítani a forint árfolyamának zuhanását, de nem mond le arról, hogy a válság kezelésére pénzbőséget teremtsen. 2020. 03. 07:28 MTI Tovább gyengült a forint 364, 10 forint egy euró. 2020. 06:30 Serdült Viktória-Kovács Gábor Itthon Orbán Viktor felhatalmazási törvénye jobban visszaüthet, mint gondolta Már 17 uniós tagállam, köztük Szlovákia is csatlakozott ahhoz a levélhez, melyben a rendkívüli vészhelyzeti intézkedések miatt aggódnak a demokráciáért. Az Európai Bizottság elnöke néven nevezte Magyarországot, az EP újabb hetes cikkely szerinti eljárást akar, a Fideszt pedig már csak hajszál választja el attól, hogy tényleg kizárják a Néppártból. Nehéz megmagyarázni, Orbán Viktornak miért éri meg kockáztatni az elszigetelődést, az elemző szerint ha a kormány a járványhelyzetet a saját hatalmi céljainak a megvalósítására használja, annak gazdasági és nemzetközi politikai következményei lehetnek.
336 forintot kell adni egy euróért. Új mélypont. Mi áll a háttérben? Meddig gyengülhet a magyar fizetőeszköz? Miért nem zavarja a gyengülés az MNB-t? Van-e pozitív hatása a forintgyengülésnek? Új videónk minderre választ ad. Az elmúlt egy hónapban a forint gyengébben teljesít, mint a régió devizái. Mi állhat ennek a hátterében? Magyarországon az infláció és a kamatok relatív viszonya rosszabb mint a régióban, ez a gyengülés legfontosabb oka. De fog ez változni? Személyi hitel kalkulátor Törlesztő 2020-ban Teljes visszafizetés Törlesztő 2021-től THM Próbálj meg enyhíteni a feltételeken: Csökkentsd a felvenni kívánt hitelösszeget Növeld a futamidőt Várj még pár hónapot hogy meglegyen a megfelelő munkaviszony hossza. Munkatársunk rövidesen felveszi Veled a kapcsolatot Ha addig is további kérdésed lenne, írj nekünk a címre Ne maradj le heti hírlevelünkről sem! Legfontosabb változások a hitel és megtakarítási lehetőségek piacán Hogyan spórolhatsz bankköltségeiden Ötletek, javaslatok hogyan hozz ki többet anyagi helyzetedből
Komoly aggályokat vet fel Szél Bernadett és Hadházy Ákos nemzeti konzultációs íveket begyűjtő akciója - írja a Magyar Nemzet. A lapnak a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke elmondta: kizárólag anonim ívek adhatók le, ha bármilyen adatot tartalmaznak, az törvénysértő. Péterfalvi Attila emlékeztetett: Hadházy Ákos ellen már zajlik egy korábbi adatvédelmi vizsgálat. A szocialisták műanyag kupakokkal szavaztatnának a Lánchíd felújításáról - hangzott el az ATV műsorában. Molnár Zsolt a Lánchíd felújítását, vagy az augusztus 20-i tűzijáték megtartását döntené el műanyag kupakokkal. "Elszomorító és méltatlan" - így vélekedett Magyarország élőben című műsorunkban Széchenyi Tímea a Lánchíd felújítása körül kialakult helyzetről. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke hozzátette: még szomorúbb, hogy pont a Lánchíd kapcsán alakult ki ez a helyzet, hiszen a híd összeköt bennünket, nem pedig szétválaszt, és pont ennek az eszmeisége az, ami most elveszni látszik. A főváros nem felújítani akarja a Lánchidat, hanem vitatkozni akar a kormánnyal - mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter a Heti Tv-ben annak kapcsán, hogy a főpolgármester még több pénzt kér a kormánytól a rekonstrukcióra.
Mélypont közelében a forintárfolyam Történelmi mélypontja közelében stagnált a nemzetközi devizakereskedelemben a forint árfolyama csütörtök reggel az euróval szemben, míg a dollárral és a svájci frankkal szemben 1 éves mélypontra csökkent. Az eurót reggel nyolc órakor 327, 71 forinton jegyezték a szerda esti 327, 85 forint után. Szerdán az euró jegyzése 328 forint felett is járt, ahol a forint történelmi mélypontot állított be. A dollárral és a svájci frankkal szemben a forint gyengült: a dollár jegyzése a szerda esti 282, 93 forintról 283, 53-ra, a svájci franké pedig 283, 79-ről 284, 24 forintra emelkedett csütörtök reggelre. A dollár és a svájci frank esetében a csütörtök reggel elért árfolyam nagyjából 1 éves csúcsnak felel meg. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a hazai piacon jelentősebb piacmozgató hír nem várható, így a nemzetközi hangulat mozgathatja a BUX-ot. Felhívta a figyelmet arra, hogy fontos a forint gyengeségére figyelni, mert a hazai fizetőeszköz mind az euróval, mind a dollárral szemben történelmi mélypontokra került az utóbbi időben.
Jegyzetek [ szerkesztés] Források [ szerkesztés] Az MNB honlapja
Cáfolta Donald Trump amerikai elnök a kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro nyilatkozatát, amely szerint megszakadtak a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások. Donald Trump amerikai elnök rendeletet írt alá a munkavállalói vízumok tilalmának meghosszabbításáról. Tüntetők megpróbálták ledönteni Andrew Jacksonnak, az Egyesült Államok hetedik elnökének bronz lovas szobrát a Fehér Ház közelében. A szövetségi kormányzat kész segítséget nyújtani a rend helyreállításához Seattle-ben - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök. Irán kész tárgyalni a kártérítés kifizetéséről a januárban tévedésből lelőtt ukrán utasszállító áldozataiért, és hajlandó arra is, hogy Párizsba küldje elemzésre a gép feketedobozait - közölte a kanadai külügyminisztérium. A kínai külügyminisztérium közölte: Peking és Újdelhi megegyezett, hogy lépéseket tesz a feszültség enyhítése érdekében egy vitatott határszakasznál, ahol húsz indiai katona vesztette életét egy összetűzésben a múlt héten. Egy férfi szándékosan belehajtott kocsijával a kínai nagykövetség kapujába Buenos Airesben.
Amellett, hogy a nemzetközi hangulat nem segíti Közép-Európa devizáit, még a régiónk más pénzeihez képest is nagyot esik a forint. 2020. 08:47 MTI / Zuhanórepülésben a forint, hajszálnyira a 365-ös euró Újabb történelmi mélypontot jegyezhetünk fel. 2020. március. 31. 13:18 Újabb plafont tört át a forint árfolyama, itt a 360-as euró Nincs megállás, zuhan a magyar deviza euróval szembeni árfolyama. 2020. 13:06 Soha nem volt még ilyen gyenge a forint, egy hajszálra járunk a 360-as eurótól Mindig lehet rosszabb – láthatjuk a forintárfolyamon. 2020. 30. 17:24 Új történelmi mélypontra esett a forint Egy kicsivel újra közelebb került a forint mélypontja a 360-hoz. 2020. 24. 06:30 A forintot aligha lehet most megmenteni, de nem is kell Nemcsak a forint gyengül, hanem az összes régiós deviza, és amíg ez így van, nincs nagy baj. A befektetők pánikolnak, mindenki dollárba menekül, az MNB pedig valószínűleg akkor sem tudná megmenteni a forintot, ha akarná. 2020. 10:07 Újra zuhanni kezdett a forint Egy hétvégén át tartott csak ki 350 alatt a forint/euró árfolyam.
A forint árfolyamsávja vagy ingadozási sávja, intervenciós sávja az a sáv volt, amelyben a forint ingadozhatott, mielőtt 2008. február 26-án – a Magyar Nemzeti Bank és a kormány közös döntése alapján – Magyarország áttért a lebegő árfolyamrendszerre [1] (lásd még: A forint árfolyamrendszere). A forinttal 1992 -ben kezdtek sávos árfolyamrendszerben kereskedni, amelynek közepét, a " középparitást ", egy valutakosárhoz képest határozták meg (ez utóbbit 2000. január 1-jétől 100%-ban az euró alkotta). A Magyar Nemzeti Bank úgy tartotta a sávban a forintot, hogy a sáv "erős" szélén forintot adott el, a "gyenge" szélén pedig devizatartalékaiból igény esetén devizát adott volna el (de ez utóbbira nem volt példa). A sáv szélességét bevezetése után négyszer változtatták, mindig a korábbinál nagyobb teret hagyva az árfolyamingadozásnak. Az ingadozási sáv története [ szerkesztés] A sáv a középparitás körül értendő (tényleges szélessége a megadott érték kétszerese). 1992. július 1-jétől ± 0, 3% 1994. június 1-jétől ± 0, 5% 1994. augusztus 5-étől ± 1, 25% 1994. december 22-étől ± 2, 25% 2001. május 4-étől ± 15, 00% – 2003. június 4-én a sáv közepét 2, 26%-kal leértékelték, azaz az egész sávot ennyivel tolták el a gyengébb irányba.
Pinnye Eladó Ház, 2024