( Népszabadság) 2014. szeptember 30. Ajánlóíves csalást gyanít a VI. kerületben az Együtt-PM A Szociáldemokraták villámgyorsan gyűjtötték össze az ajánlásokat, pedig az országgyűlési választáson még jelöltet se sikerült állítaniuk a körzetben. 2013. november 29. Csoda, hogy csak most gázoltak valakit halálra a Szondi-Munkácsy kereszteződésben A környék tele van óvodával és iskolával, az autóforgalom pedig sűrű és gyors. Megnéztük a halálos gázolás helyszínét. 2013. május 6. A VI. kerület szerzi vissza Orbánnak a balettintézetet Olyan törvényt javasolnak, amely kötelezi a világörökségi részen, például Andrássy úton ingatlant vásárló befektetőt, hogy öt éven belül fejlessze az épületet, írja az Origo. Ha ezt nem teszi meg, nagy összegű pénzbírságot kap. Ezzel teljesülhet Orbán kívánsága.
VI. kerületi Rendőrkapitányság Utcakereső Budapest 6. kerületi térkép Budapest utcakereső térképe tömegközlekedési útvonalakkal Kezd el gépelni az utcát, szükség esetén írd be a kerületet is. Tippek: Húzd a térképen lévő ikont a térkép adott helyére az utcanézet megtekintéséhez. Kezd el gépelni a címet a térkép feletti mezőbe vagy másold be a címet. A térképen feltüntetésre kerül a metró, földalatti, busz, troli, villamos, HÉV és vasútvonalak útvonalai. Példák a kerület megadására: vi. kerület, 6. kerület, VI. kerületi Rendőrkapitányság, Ha az utcanév/tér stb. több kerületben is megtalálható, akkor célszerű megadni az irányítószámot/kerületet! vi. kerületi városrészek Terézváros, VI. kerületi Rendőrkapitányság Budapest vi. kerület A pesti oldal egyik kerülete. Északról Budapest XIII. kerülete, északkeletről a XIV. kerület, délkeletről a VII. kerület, végül nyugatról az V. kerület határolja. Jelenleg a Dózsa György út, a MÁV váci vonalának felüljárója, a Városligeti fasor, a Lövölde tér, a Király utca, a Deák Ferenc tér, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati tér, a Váci út, a Lehel út, a Bulcsú utca és a MÁV terület által közbezárt területet nevezik Terézvárosnak.
Hétfő 00. 00 – 24. 00 Kedd 00. 00 Szerda 00. 00 Csütörtök 00. 00 Péntek 00. 00 Szombat 00. 00 Vasárnap 00. 00 Feljelentés, bejelentés büntető ügyben, eltűnés, rendkívüli halál és rendőri intézkedés elleni panasz miatt, továbbá közérdekű bejelentés és panasz esetén: 0-24 óráig Igazgatásrendészeti (engedélyügyi) ügyfélfogadás: Hétfő, Szerda: 13. 00-15. 30 Kedd, Csütörtök:: 9. 00-11. 30 Személy- és vagyonvédelemi ügyfélfogadás: Hétfő: 13:00-15:00 Csütörtök: 9. 30 Kapitányságvezetői fogadóóra: minden hónap első keddjén 14. 30
Tavaly 53, idén már 10 embert sikerült élve kimenteni a Dunából a fővárosban, az érintett emberek többsége túléli a vízbe esést - mondta Prohászka Richárd, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője. A Farkasréti temetőben utolsó útjára kísérték Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját, aki június 17-én, életének 85. évében hunyt el. A bajnok Ferencváros lett a labdarúgó OTP Bank Liga 2019/20-as szezonjának Fair Play-díjas csapata. A koronavírus-járvány okozta bizonytalanság után eldőlt, hogy október 2-án indul a szlovák jégkorongliga 2020/21-es szezonja, amelyben a tervek szerint a DVTK Jegesmedvék csapata is szerepel. Rátgéber László is felkerült arra a listára, amelyet a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség munkatársai állítottak össze a női Euroliga legjobb edzőiről.
Add comment for this object Saját megjegyzésed:
Egyre gyorsabban terjed a koronavírus-járvány Romániában: az utóbbi 24 órában 450-nel nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Ukrajnában ismét megugrott a koronavírusos fertőzöttek számának napi növekedése, egy nap alatt 889 új beteget regisztráltak és 12 újabb haláleset történt. Elkerülhetetlen az adóreform a gazdaság helyreállítása érdekében a koronavírus-járványt követően - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a La Sexta országos kereskedelmi televíziónak adott interjúban. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szerint országa egészségügyi rendszere kiállta a próbát és győzedelmeskedett a koronavírus-járvány felett. Törökországban az előző napi 1192 után csütörtökön 1186-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek száma - közölte a török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 202 284-re nőtt. Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához - mondta az amerikai elnök a Fehér Házban. Júniusban 4, 8 millió új munkahely jött létre, és ezzel 11, 8 százalékra csökkent a munkát keresők aránya.
Terézvárosban fogtak el két kábítószer kereskedőt, még aznap azonosították és elfogták a két "felettük álló" dílert is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályával együttműködve közösen számolták fel a kábítószer terjesztő hálózatot. Az NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Osztályán bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy két fiatal férfi kábítószerrel kereskedik a VI. kerületben. A felderítő munka során kiderítették annak a lakásnak a címét, ahol az információk szerint a kábítószert árulták. Az NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya tájékoztatta a VI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársait a birtokukba került információkról és 2020. május 28-án egy terézvárosi lakásban éppen egy vevő jelenlétében érték tetten a két dílert, a 28 éves H. K. Goshev bolgár állampolgárt és társát, a 25 éves K. Bencét, akiket elfogtak és előállítottak a kerületi rendőrkapitányságra. A nyomozók a lakásban kutatást tartottak, és lefoglaltak 692 gramm marihuánát, 28 gramm kábítószergyanús sárga tablettát, 2 tasak kábítószergyanús fehér port, továbbá a kábítószer porciózásához használt digitális mérlegeket, egy gáz- és riasztópisztolyt, illetve 400 ezer forintot, 50 amerikai dollárt és 55 eurót.
() 2015. július 17. A világ vicce: golfautóval járják az utakat a terézvárosi közteresek Bűnmegelőzés 30 km/órával:DDDDDDDDD 2015. május 2. Nem nyomoz az ügyészség Verók István, korábbi terézvárosi szoci polgármester megbízási szerződéseinek ügyében A hatóság szerint nem bizonyítható a bűncselekmény, a kerület jogi képviselője viszont azt mondja, nagyon is az. 2015. március 26. Terézváros az új Medellín, hétvégi hajnalokon drogban úszik a patinás, egykor polgári kerület Március 22-én egyik veszélyes narkókereskedőt a másik után kapcsolták le a VI. kerületi, Coronita-szinten éber rendőrök. 2015. január 10. Lefoglalta a rendőrség Schmuck Andor gyanús kopogtatócéduláit a VI. kerületben Még áprilisban tett feljelentést Kékesi Tibor, a baloldali összefogás választási delegáltja. Szerinte tömeges adategyezés volt a Fidesz és a Szociáldemokraták ajánlásai között, ami arra utalt, hogy másolták az íveket. A Szociáldemokraták végül jóval kevesebb szavazatot szereztek a kerületben, mint ahány ajánlásuk volt.
VI. kerület - 444 2020. április 16. Támogatást ad a VI. kerületi önkormányzat azoknak, akik a járványhelyzet miatt vesztették el a munkájukat Az olcsóbb albérletekben élők is kérhetnek segítséget. 2020. április 13. Elfogtak egy nigériai egyetemistát, aki a gyanú szerint fojtogatott és megerőszakolt egy szexmunkást A VII. kerületben dolgozó nő előre kérte a pénzt, de a férfi nem akart fizetni. Elküldte, de a férfi nem ment el, hanem a gyanú szerint fojtogatta, megerőszakolta, majd elmenekült. 2020. április 6. Négy embert vittek kórházba egy budapesti idősotthonból A VI. kerületi idősotthonban két lakónak már biztosan pozitív a tesztje, egy ember meghalt. 2020. január 30. Terézvárosban engedélyhez kötik az elektromos rollerek parkoltatását Az üzemeltető cégek eddig úgy vették igénybe a kerület köztereit, hogy semmivel nem kompenzálták az okozott károkat, nem adtak vissza semmit a kerületben élőknek. 2019. október 13. A helyi választási iroda szerint nem 150, csak 8 választópolgár kapott rossz szavazólapokat Terézvárosban A közös ellenzéki jelölt Soproni Tamás tett panaszt a délelőtt folyamán.
Pinnye Eladó Ház, 2024