A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezúttal kivételesen nem a szokásos csütörtöki időpontban állt a sajtó elé, hogy megmagyarázza, mit miért tesz a kormány.
170 milliárd jut erre a területre 170 milliárd forintot fordít a magyar kormány arra, hogy a választók otthonról minél több ügyet tudjanak elintézni - jelentette be Lázár János. Szeretnénk, ha ezen a téren Európa első harmadában lenne Magyarország, így bajor és holland példákat veszünk alapul. Költözik a Sportkórház A kormány célja, hogy azok, akik börtönben vannak, azok dolgozzanak, és termeljék meg az eltartásuk költségét, ezen a területen jól haladunk - mondta Lázár. Közölte, hogy költözik a Sportkórház is, amíg nem készül el az új intézmény. Ennyi diák jutott el határon túlra Idén is 45 ezer magyar diák mehet a határon túli területekre osztálykirándulások révén - mondta a miniszter. Lázár elmondta, hogy a Bethlen Gábor alapon keresztül 62 milliárd forint jutott a határon túli magyaroknak. Uniós pénzek és nyomásgyakorlás Lázár János a 2020 utáni uniós pénzügyi támogatásokról azt mondta, készek vagyunk felülvizsgálni az eddigi szabályokat, de nem engedünk semmilyen zsarolásnak. Csak az érdekeinknek megfeleő változtatásokat fogunk megszavazni - tette hozzá.
Szerinte azonban az egységes fellépés semmiképpen sem érdeke a környező nagyhatalmaknak, vagyis a Brüsszel-központú Nyugat-Európának, valamint Oroszországnak. Vona viszont a két pólus mellé harmadiknak behozta Törökországot is. Lázár szerint a politikai nyomás és az ellenállás tovább kovácsolhatja az egységet, és segítheti a Fidesz-kormányt "egy Kárpát-medencei magyar hegemónia" fenntartásában. "Amikor a térségben a félelem munkál, ez a törekvés édeskevés lesz" – hangsúlyozta Schiffer, aki szerint hiba azt gondolni, hogy például a szlovákokra ráerőltethetjük ezt a magyar hegemóniát. Az LMP társelnöke is beszállt a nagyhatalmi jelenlétről folytatott rizikóba, és újabb szereplőként megemlítette az Egyesült Államokat is. Ő úgy látja, az USA éppen a nemzetek közötti ellentéteket kihasználva feldarabolhatja a V4-ek egységtörekvését. Lázár és Vona nem tagadta meg Putyint A moderátor, Mraz Ágoston Sámuel ezután Oroszországról és Vlagyimir Putyinról kérdezte a résztvevőket. Itt végre nem volt meg a résztvevők közötti bólogatási kör, mert élesen elvált Schiffer álláspontja a jobboldali politikusokétól.
Pinnye Eladó Ház, 2024