Bár felmosni a robotporszívók is tudnak, azért lássuk be: az, hogy egy rongyot öblítés nélkül végighúznak mindenhol, nem éppen a felmosás csúcsa. Ezzel szemben az ILIFE W400 felmosó robot merőben máshogy működik és képes a kiömlött szmötyi felmosására is, a valódi felmosást utánozza, 68 000 Ft-ért cserében (európai raktárról is rendelhető, Spain). Webáruházak, itt kapható AliExpress #1 AliExpress #2 Vásárlási útmutatók AliExpress Külsőre olyasmi, mint egy robotporszívó, viszont ez felmos és a működési elvét jól mutatja az alábbi kép: Mint látható, az egyik részén a tiszta vízzel felmos és a másik részén a koszos vizet szippantja fel, begyűjtve azt. Így lényegében nem úszik a vízben a padló és felszedi a komolyabb, folyékony halmazállapotú koszt is. Mindenféle padlón bevethető, kivétel a teljesen fekete Természetesen képes felmérni a terepet, mint a robotporszívók és manuálisan is vezérelhető, valamint egy erősen szennyezett pontot is megdolgoztathatunk vele. Ezen kívül lezárhatunk előle bizonyos területeket.
És ez az a rész, amiben agyonveri a hagyományos felmosó rongyokat és fejeket, ugyanis a vizet elképesztően egyenletesen viszi fel a felületre. Ez két szempontból is előnyös, egyrészt soha nem ázik a laminált padló – így nem is fog felpúposodni -, másrészt tapasztalataim szerint a száradás iszonyatosan felgyorsul, nagyjából a háromszorosára. Ki ne ismerné azt a jelenetet, amikor a felmosás után a családtagok ülnek a kanapén, és várják, hogy a parketta felszáradjon, mert ugye ha összemászkáljuk, akkor ottmarad a lábnyomunk a padlón, és az bizony csúnya. Tapasztalataim szerint ráadásul gyorsabban is lehet haladni, ugyanis nem kell állandóan kicsavarni a felmosófejet. A teszt kedvéért addig takarítottam a Xiaomi felmosó robottal, amíg ki nem fogyott belőle a 150 ml víz, ami nem túl optimális – vagyis spricceltem vele mindenhova, mert jó móka – használat mellett is simán elég 60-70 négyzetméterre, és a tartályt nem töltöttem tele. Ez alapján a gyár által megadott 100 négyzetméteres takarítási terület teljesen reális, az újratöltés pedig nem több, mint 1 percet vesz igénybe.
Az applikációban ráadásul a töltöttséget is mutatja, így tudom, hogy a maximális, durván 1, 5-2 órás takarítás t mikor érdemes elkezdeni. A kijelző az időt, a töltést, a wifi kapcsolatot, és a hetek számát is kijelzi. Az akkumulátor kapacitása 2600 milliamperóra, ami egy sztenderd érték lehet, mert más porszívóknak is épp ennyi. Automatikusan visszatalál a dokkolóra, ha nem a világ végéről indítjuk el a hazatérést. A töltési idő durván 4-5 óra, de mivel dinamikusan látjuk az applikáció segítségével, hogy éppen hol tart, ezért volt, amikor 70 százaléknál is elindítottam. A normál porszívózás nagyjából olyan hatékonysággal csinálja, mint az összes többi konkurens. Két söprögető je is van, míg a többi hengerkefés gépnek általában csak egy, vagyis hatékonyabban tereli maga alá a koszt. A portároló óriási méretű, 830 milliliter, ami nagyjából 250 százalékkal nagyobb mint a hagyományos 300-350 milliliteres egységek. A szívásereje brutális, gyakorlatilag mindenféle felületről – laminált padló, szőnyeg, csempe – simán felszedi a szennyeződéseket, de még a fugák közül is ki tudja szívni a koszt.
Aki sűrűn műveli ezt a tevékenységet, az tudja, hogy egyrészt a koszos vizet sűrűn kell üríteni, soha nem sikerül a megfelelő mennyiségű vizet a padlóra vinni – vagy úszik, vagy nem elég a felmosáshoz – a nyél elrohad és eltörik, a fej lenyomása pedig vagy azt eredményezi, hogy letörjük a csavaró profilt – éljen a 100% műanyag – vagy nem lehet normálisan kicsavarni a fejet. Ráadásul, ha nem szárad ki, akkor bebüdösödik az anyag, plusz marha nagy macera elrakni a lakásban, én mindig a pincébe száműzöm, de akkor meg le kell érte menni. Egy vödör-fej-felmosó nyél szentháromság nagyjából 1-2. 000 forint, amennyiben a legtrógerebb bevásárlóközpontos variánst választjuk, ugyanez Viledában nagyjából 10-12. 000 forint, de az cserébe sokkal jobban használható, mint az olcsó verzió, de a fenti problémákat ez sem orvosolja. Ellenben a Xiaomi felmosó robot igen, de beszéljünk egy picit arról, hogy mit is kapunk a pénzünkért. Jár ugyanis egy elektromotoros, rendkívül jó minőségű fej, amire az SWDK betűket írták, ugyanis a Xiaomi bérgyártatja a terméket.
Az Észak Amerikában forgalmazott Braava 380t modell ezt a dokkolót is tartalmazza, de ezt és a töltő adapterét leszámítva teljesen azonos az általunk bemutatott Braava 380 robottal. Ez is érdekelhet 2019. december 24., 17:56 2018. szeptember 1., 19:00 2018. január 8., 17:00 2017. október 3., 12:00 2017. október 5., 10:15 2017. október 5., 18:30
A küszöbökkel azonban nem nagyon tud mit kezdeni, volt olyan, mikor 1 órát töltött a 8 négyzetméteres fürdőszobában, a saját halálcsapdájává változtatva a helyiséget. Szerencsére azonban fel nem akad, ugyanis hátrafelé is tud mozogni, így nemcsak jobbra-balra cibálja magát, mint például az iLife X5. Arra azonban figyelni kell, hogy a gyárilag felrakott felmosó platnit távolítsuk el a porszívózás előtt, ugyanis ez nagymértékben csökkenti a hasmagasságát, és így hajlamos "zátonyra futni". A hengerkefe teljesítményével kifejezetten elégedett voltam. A barátnőm hosszú, szőke hajszálait remekül összegyűjtötte a szőnyegről, és olyan helyekről is, ahol nem is gondoltam volna, hogy van. Nem tudom, hogy ez az állatszőrrel mennyiben állítható párhuzamba, de szerintem összehasonlítási alapnak megállja a helyét, vagyis kutya-, macskabarátok és a házikedvenc tulajdonosok is hatékonyan használhatják. A felmosás i funkcióval elégedett voltam, annak ellenére, hogy szerintem ezeknek a porszívóknak nem ez a fő feladatuk.
A Xiaomi felmosó robot kicsomagolása Mivel sok dolgot akarok elmondani mai tesztalanyunkról, a legunalmasabb részt gyorsan zárjuk rövidre: fa színű, jellegtelen dobozban egy rendkívül jó minőségű fehér "takarító gép" bújik meg, de ez eddig senkinek nem lesz meglepetés, hiszen minden Xiaomi termék ilyen. A robot mellé kapunk egy rahedli felmosó betétet, ami valójában 3 különböző tulajdonságú anyagot jelent, illetve az egyikből kapásból ötöt tartalmaz a doboz, szóval a következő 10 évre el leszünk látva. Jár még egy kínai szabványos töltő, amihez ne felejtsünk el egy 2 dolláros adaptert is rendelni, illetve egy mérőedény a felmosó folyadék – igen, ez a víz – beöntéséhez. A szokásos kínai nyelvű füzetet is megkapjuk, amiben a képeket érdemes megnézni, mást nem. Angolul, elektronikus formában itt érhető el a leírás. Szerencsére a használat rendkívül egyszerű, de aki most ezt a tesztet olvassa, a végére egyébként is kellőképpen ki lesz képezve, szóval aggódni nem kell. Mi értelme van egy robotnak, ami felmos, ha ott van a vödör és a felmosó fa?
A porszívózás után a mérőedénnyel töltöttem 150 ml desztillált vizet a tartályba, aminek a kapacitása ugyan 230 milliliter, de gondoltam így gyorsabban ki tudom fogyasztani, és akkor az újratöltés-felmosás ciklus idejét is könnyebb lemérni. Ha a robotfejhez csatlakozó nyelet teljesen függőlegesen tartjuk, az eszköz kikapcsol, ez egyébként az a mód, amiben a készüléket is el kell tenni. Ha megdöntjük a szárat, akkor bekapcsol, de még csak stand by állapotban pihen, amíg a száron elhelyezkedő gombbal nem aktiváljuk. Vegyünk ki egyet a három különböző felmosó "rongy" közül, és felülről helyezzük rá a készüléket, ilyenkor az alján elhelyezett kis fogakkal belekap az anyagba. Azért tettem egyébként a rongy szót zárójelbe, mert az első két felmosó anyag elképesztően jó minőségű, inkább mondanám takarító párnának. Mindkettőn körbefut egy vastagabb mikroszálas rész, míg középen az egyik barázdákat, a másik elektrosztatikus csíkokat tartalmaz, ami elég hatékonyan szedi össze a koszt. A harmadik adag – amiből egyből ötöt kapunk a dobozban – pedig tényleg a sima felmosó rongyra hasonlít.
A C3 rbotporszívó nagyon impozáns, hozzá egy tonna cserealkatrészt kapunk: van benne pótkefe, Hepa szűrő, távirányító, tisztítókefe, egy olyan vastag gépkönyv, amivel még barátnőm sem félne leütni egy pókot, egy dokkoló tápegység. Külsőre egyáltalán nem a kerek formai vonalat követi, inkább egy lekerekített négyszög, két olyan rovar szemmel – ez a kamera – ami engem a beteg kétcsövű orosz tankokra emlékeztetett a második világháborúból. Az biztos, hogy egyedi és eltéveszthetetlen a kinézete. Egy dolgot hiányoltam nagyon, ez pedig a virtuális fal, amellyel körbekeríthetjük azt a területet, ahol dolgozhat. Cserébe kárpótol minket a felmosás funkció és a hengerkefe. Érdekeség, hogy a drágább robotporszívók már applikációs mobilvezérléssel érkeznek, és ez alól a Haier Xshuai C3 sem kivétel. A Huiba app ( Android, iOS) kamerás, távoli mobilvezérlés t tesz lehetővé, ami egy újabb prémium pontja a terméknek. Elméletileg az Amazon Alexa virtuális asszisztenshez is tudnánk csatlakozni, de ezt nem sikerült összehozni itt Magyarországon.
- 2014. december 8., 11:00 Folyamatosan tiszta vizes takarítást és a korábbinál háromszor jobb tisztítási minőséget ígér a Scooba 450. 2014. július 14., 12:00 Ha kicsi a lakás, akkor egy külön felmosó és porszívó robotot is kerülgetni idegesítő. Ha lehet, oldjuk meg egyben. 2014. április 28., 16:00 A közelgő anyák napja alkalmából átnézzük, hogy miként segíthetjük az anyákat az otthoni robotolásban. 2013. november 18., 15:00 Végre Magyarországon is kapható az iRobot Braava, leánykori nevén Evolution Robotics Mint. 2013. április 15., 18:03 Európába Braava néven hozza az iRobot legújabb takarító robotjait. 2012. szeptember 19., 15:11 A felvásárlással az iRobot elsősorban a felmosó robotok piacán szeretne megerősödni. 2012. szeptember 19., 15:11
Pinnye Eladó Ház, 2024