Ha meghívod vacsorára a nagyit, vagy elmentek együtt sétálni, azzal növelheted annak esélyét, hogy tovább veled marad. A magány egyetlen életszakaszban sem jó, a legújabb kutatások szerint azonban társasági életünk még az életünk hosszát is befolyásolhatja. A Kaliforniai Egyetem kutatói arra a megállapításra jutottak, hogy a magánynak nagy szerepe van abban, hogy idős korban mikor és milyen mértékben jelentkezik a mentális, valamint a fizikai állapot hanyatlása. A kutatásban 1600, átlagosan 71 éves személy vett részt, akik közül korábban haltak meg azok, akik magányosnak érezték magukat – akár jó társadalmi, gazdasági és egészségi állapot ellenére. A magányos résztvevők közel 23%-a a kutatás kezdetét követően 6 éven belül meghalt, miközben a társasági élettel rendelkezőknél ez az arány alacsonyabb, 14% volt. Barbara Moscowitz, a Massachusetts General Hospital vezető szociális munkása szerint: "Egész életünkben szükségünk van azokra az emberekre, barátokra, akik ismernek minket, értékelnek bennünket, akik örömet hoznak a mindennapjainkba. "
És persze a nagyiék már biztosan gyakorlottak a második unokánál. Készítsd elő a terepet! 1. Keressetek olyan szálláshelyet, ahol a picik és a nagyszülők is biztosan jól érzik majd magukat. Fontos a biztonság is, és az, hogy a gyerekek számára fontos kellékek elérhetők legyenek. Sok helyen biztosítanak etetőszéket, kiságyat, játszósarkot az étkezőben és gyerekmenüt. 2. Csomagolásnál készíts beltéri játékokat is a bőröndbe, lehet, hogy esni is fog. A kirakó, a memória, az öltöztetőbaba, az összerakható autópálya, a legókészlet biztosan jól jön majd - persze, ha a nagyiék is tudják, hogy kell használni ezeket. A kedvenc mesekönyv se maradjon otthon 3. A csomagot nézzétek át a nagyival is, hogy tudja, mit mire szánsz! Harminc éve még a pelenka sem így záródott! Semmiképp ne pakolj olyan ruhát, amit a gyerek (vagy éppen a nagyi) nehezen kezel. A szobatisztaságot éppen elsajátító gyerkőcnek ne pakolj kertésznadrágot, hálózsákot vagy egybeszabott pizsamát. Viszont legyen elegendő pótbugyi! 4.
Rosemary Blieszner, a Virgina Tech Egyetem professzora elmondta, hogy idős korban a barátságok már egészen másként alakulnak, mint fiatalabb éveinkben: több toleranciával viseltetünk egymás iránt, mivel addigra már tudjuk, hogy mi az, ami számunkra érték, és mi az, ami miatt nem érdemes veszekedni. Amellett, hogy idős rokonainkat, barátainkat meghívjuk magunkhoz, fontos, hogy az egymás közötti kapcsolataikat is támogassuk. Éppen ezért, a közhiedelemmel ellentétben, az egészséges idősebb emberek számára is jobb az, ha egyedül vagy segítő felügyelet mellett élnek, mivel így több alkalmuk lehet a zavartalan összejövetelekre. A nagyszülőkkel való időtöltés segít az idős embereknek: a beszélgetések, a történetek mesélése, legalább olyan fontos számukra, mint nekünk nagyi legfinomabb süteményei. Ezeket olvastad már? via
Apró sikkantás volt a reakciója. Nyelvemmel kerestem a csiklóját, miután megtaláltam, szopogattam, nyalogattam. Egyre szaporább volt a lélegzetvétele és már két kézzel nyomta a fejem a puncijához, majd hangosan jajgatva elélvezett. - Jézusom... - szégyenkezett el és takarta kezével a nemi szervét ami a bugyi vonaláig szépen ki volt borotválva, megritkítva. - Most pedig csinálja nekem, hagy legyen jó! - egyenesedtem fel, a faszom kiszedve a nadrágomból, kezét rárakva. Elég bénán kezdte el verni, a plafonra nézve. Egyszerűen felkaptam és elindultam vele keresni egy ágyat. A második ajtó mögött két kanapé is volt, a közelebbire fektettem hanyatt és a lábait a nyakamba tettem. Egyszerűen megkerestem a puniját és betoltam a gyíkom. Veszett iramban kezdtem baszni, néztem a szemébe mélyen és közben a combjait markoltam, hát, hiába volt 50 felett, a combjai jó kemények voltak. Nem kellett sok, belespricceltem a pinájába és magamhoz szorított a derekát. - Hú, ez nagyon jó volt, jól felizgatott!
Szerző: Sződy Judit 2012. július 16. | Frissítve: 2017. július 27. Forrás: Nagyiék nyaralni viszik a gyereket. Nem mindig egyszerű döntés persze, hogy elengedd a kicsit, és az sem, hogy hova menjenek. Remek lehetőség, ha nagyi és nagyapa nyaralni viszi a gyerekeket. Nem mindig egyszerű döntés persze, hogy elengedd a kicsiket, és az sem, hogy hova menjenek. Van olyan gyerek, aki már kétéves kora körül kész arra, hogy néhány napot a szeretett nagyszülőknél töltsön, van, aki később érik meg rá, de általában nagyóvodás korban jön el ez az idő. A döntés mindig a szülők kezében van. Egyáltalán nem elég, ha nagyi úgy érzi, ő már megbirkózna a feladattal. Ha anya és apa nem tartja még érettnek a picit, ez elég indok, hogy elhalasszák a nagyis nyaralást. Általában könnyebb a helyzet, ha a nagyszülőkkel közel napi kapcsolatban van a gyerek, így biztonságban érzi magát velük, és mindenki tudja, mire számíthat. Az is segít, ha testvérek együtt mennek, így a kicsi számára otthonos, hogy a nagy mindig a közelben van.
Egyre több ara csináltat képeket a nagy napon arról a pillanatról, amikor a vőlegény először látja meg menyasszonyi ruhában. A megható percről tényleg gyönyörű fotók készülhetnek, de vannak mások is, akiknek fontos ruha. Egy lány nemrég a nagymamájával csinálta meg az első pillantásos fotósorozatot, mert a nagymamája ruháját viselte az esküvőjén. Egy másik ara szintén a nagyiját választotta a fotókhoz, neki viszont szívbemarkoló oka volt rá. A legszebb pillanatok a nagyival Brittany Marr az interneten nyert ingyenes esküvői fotózást, ő viszont nem a hagyományos vőlegény-menyasszony felállás mellett döntött. Rögtön tudta, hogy nagymamáját szeretné felkérni hozzá, és azt is, hogy miért. A nagyi és unokája között nagyon szoros a kapcsolat, és néhány hónappal a képek előtt megrázó hírt kaptak.
- lihegtem. - Én? Dehogy tudnék én felizgatni egy ilyen jó kis kakast! - válasza sejtelmes volt. Összeszedelőzködtem. - Ha legközelebb baj van, rögtön lehet engem is hívni! - kacsintottam rá. - Remélem ilyen jellegű problémánk nem lesz a közeljövőben. - sóhajtott nagyot. - Nem is a villanyra gondoltam, azt megcsináltam rendesen! - húztam ki magam büszkén. - Ez ugye a falak között marad! - nézett rám szúrós szemekkel. - Persze, mit nem tetszik gondolni... - szúrtam le. Kikísért a kapuig, beszálltam a kocsiba és végig mustráltam. - Ne bámuljon így mert meglát még valaki! - súgta halkan mosolyogva. - Még nem láttam ilyen jó kis nagyikát, hagy nézzem már! - kacsintottam az asszonyra. Elindultam az autóval, a nő befelé menet hátrafordult nevetve, amiből az jött le nekem, hogy itt még nincs vége. Nagyot sóhajtva kerestem a telefonban meg a következő címet...
Hozzásimultam a melleihez, amik egész jól rugóztak a tartóikban. Aztán leléptem a padlóra, az arcom a muffjától pár centire, szinte éreztem az illatát, a farkam megkeményedett. Lassan húzódtam kifelé, közben a vádlijára tettem a kezem, éreztem annak feszességét, láttam, ahogy feszül a combja is. - Bocsánat... - mormogtam, csend volt a válasz. Megszemléltem a fenekét, hmmm egész jó volt, kicsit nagy, nem olyan tinilányos, hanem olyan asszonyos. Kiléptem az ajtó, majd visszaugrottam. - Hogy az a.... a kutya majd a seggembe harapott! - fakadtam ki. - Jaj, ne haragudjon, cseréljünk helyet, elzárom! - könyörgött. Most én mentem fel hátulról, hozzá simultam, a farkam a seggéhez nyomtam, ahogy elfoglaltam a pozícióm. Érezhette az erekcióm. Szép óvatosan mászott egyre lejjebb, kemény faszom a hátát simította. Kiment, elzárta a kutyát. - Nekem kell nő létemre ilyeneket csinálnom! - fakadt ki, miközben fellépet a létrára, hogy visszajöjjön. Ismét megfordultam, hogy szemben lehessek vele, az orromig ért, ahogy belekapaszkodott a táblába ismét.
Pinnye Eladó Ház, 2024