2012. április 13., 10:00, 587. szám A csemegekukorica-termesztés jövedelmezőségének fokozásáról Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a Terra Dei Alapítvány szaktanácsadóját kérdeztük. – Mi indokolja, hogy kiemelten foglalkozzunk a csemegekukoricával? – Igencsak elterjedt csemege mifelénk nyaranta a főtt kukorica. Azonban míg úgy tíz évvel ezelőtt gyakorlatilag csak akkor ettünk főtt tengerit, amikor a takarmánykukorica még zsenge, könnyen megfőzhető volt, mára a fogyasztási szokások jelentősen megváltoztak. A vetőmag-előállító cégek sorra különféle édes ízű csemegekukoricafajtákkal álltak elő, amelyek édesebbeknek, jobb ízűeknek bizonyultak, így a fogyasztók igen hamar megkedvelték azokat. – Miben különböznek ezek az új fajták a hagyományos kukoricától? – Tudni kell, hogy háromféle édes ízű kukoricát különböztetünk meg: a normál édest, a nugát típusút, amely valamivel édesebb az előzőnél, és a szuper édest, amely valóban mézédes. Az első két típust leginkább konzervipari célokra nemesítették ki.
A csemegekukorica-termelés szigorúan szerződéshez kötött, amelyben a felvásárlók meghatározzák, mikor, milyen fajtákat vessenek a termelők, s hogy mikor kell a terményt betakarítani. A szerződéskötés egyik legfontosabb feltétele a terület öntözhetősége, enélkül ma már nem képzelhető el hatékony termelés. A körbe egyébként is meglehetősen nehéz bekerülni, hiszen ahogyan Ledó Ferenc jelezte, a feldolgozók évekig ugyanazokkal a gazdákkal állapodnak meg, vannak, akik több évtizede kapcsolatban vannak egymással. Az idei szezonról az elnök elmondta: egyelőre nagyon szépek az állományok, jó szezon várható, a növény szereti a csapadékos meleg időjárást. A kártevők ugyanakkor aktívabbak, főként a molyfertőzöttségre kell odafigyelniük a gazdáknak. A növényvédelem egyébként is sarkalatos pontja a csemegekukorica-termesztésnek, ha ugyanis molyos a kukorica, a feldolgozó megtagadhatja az átvételt. Az ipari felhasználásra szánt csemegekukoricát április közepétől július elejéig vetik. A betakarítás július vége felé kezdődik és egészen a fagyokig tart, a feldolgozók kapacitásához igazított ütemben.
Egy-egy ilyen üzletnek ugyanis akár egészségügyi következményei lehetnek. Jobb esetben a piacokon megmaradt, elöregedett árut kínálják így a nepperek, de az is előfordulhat, hogy olyan áruhoz jutottak olcsón az ideiglenes árusok, amelyet a termelő azért nem tudott legálisan, normál áron eladni, mert például a megengedettnél több növényvédő szert tartalmaz.
Előzmény: Maszatka55 (23738) 23791 Az eredeti magból lehet kérnék pár szemet ha megoldható. Monoron is összefuthatunk. Túl sok mindent nem tudok felajánlani, de pl. szívesen viszek az én rebarbara magomból, amiről semmit nem tudok. Kaptam egy ismerőstől. De ha bármi más kell ami nekem van szívesen viszek belőle. Pl. ismeretlen típusú málna. Amúgy számít a színe? Előzmény: atandi (23790) Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
Milyen egyéb módszerek léteznek a koraiság fokozására? – A csemegekukorica mint jól jövedelmező növény elbír egyéb költségeket is a gépi vetésen kívül. Számoljunk utána! Hektáronként 55-58 ezer szárat véve alapul, amelyek után növényenként egy-egy csővel számolhatunk, egy hrivnyás ár mellett mintegy 55 ezer hrivnya bevételre számíthatunk. Amennyiben a korai piacra kerülés miatt a bevételeink nőnek – csövenként akár 2-3 hrivnyával is –, akkor nyilvánvalóan érdemes megemelni az intenzív termesztés költségeit. Az egyik alkalmazható módszer a bakhátak kialakítása. Ilyenkor ikersoros vetést alkalmazunk a kialakított bakhátakon, helyre, fészekbe vetve a magot, úgy, hogy a négyzetméterenkénti tőszám ne haladja meg a hatot. A vetési területen ilyenkor lefektetjük a csepegtetőrendszer csöveit, s az egész területet kezeljük gyomirtóval, majd a bakhátakat átlátszó fóliával takarjuk le. A fólia alatt sokkal hamarabb felmelegszik a bakhát talaja, s gyorsabban kikelnek a magvak, mint síkmezős termesztésnél.
Ezeken is vannak rojtok, amelyek a kukorica nőivarú virág ai. A rojt minden egyes szála egy különálló petefészekhez kapcsolódik – sikeres megtermékenyítés esetén ezekből alakulnak ki a mag ok, vagyis a kukoricaszemek (akár 600 dara b is) a csövön. A csemegekukoricának rengeteg változata van, amelyeket három kategóriába soroljuk: normálédes, cukortartalom-növelt, és szuperédes. Minél édesebb a kukorica, általában annál tovább mar ad tárolható és fogyasztható. A csemegekukorica termesztése – A csemegekukorica termesztése nem nehéz, különösen ha otthonodra hosszú, forró nyarak jellemzők. Fényigény Válassz olyan helyet kukoricáidnak, ami legalább 6 óra közetlen napfényt biztosít nekik. Ügyelj rá, hogy szélvédett helyre kerüljenek, mert az erős szél könnyedén ledöntheti őket, különösen fiatalabb korukban. A következő oldalon folytatom!
annyit tudok hozzávakkantani, hogy gyerekkorunkban ha mamáék megálltak vhol az út szélén, és törtek néhány csövet és megfőztük, az mindig finomabb volt, mint a piacon vett. Pedig tuti takarmánykukorica volt. Viszont garantáltan friss, ami a legeslegfontosabb a cukor átalakulása miatt. Emiatt nem vettem pl. borsót soha piacon, mert az is legelve a legédesebb. Hogy most a kukorica MÉG édesebb legyen meg MÉG meg Még édesebb…amikor az ember a saját kertjében neveli, letöri, megfőzi, annál édesebb úgyse létezhet. Ettől függetlenül én is csemegekukoricát veszek, és finom is, ahogy kell, még ha nem is a legédesebb fajta a világon. Eszem szerint nálam fontosabb szempont lenne a rövid tenyészidő. Hogy mihamarabb ehessünk belőle. Én idén piros kukoricát vetek a pitykóknak, de azért egy kevés csemegét is magunknak. Lehet, hogy kipróbálom a csemegék palántázását, pohárban előnevelését. stapika 23814 A csemegekukoricának előbb kellene virágozni, mint a takarmány kukoricának. Rövidebb termésidejű. A szuper édes, nagyon hőmérséklet függő.
Addig áztatom rajta a vizet váltogatva, hogy csírázásnak induljon. Ezután egyenként tejfeles poharakba teszem általános virágföldbe s addig nevelgetem amíg egy jó ujjnyi növényke nem lesz belőle. Ezután símán ki lehet palántázni mint a paradicsomot vagy a paprikát. Előzmény: tmari28 (23793) kertészboy 2012. 06 23794 "Az elvetett magvak 10 0C alatt 22 nap alatt, 15 0C-on 15 nap alatt, 20 0C – 7 nap alatt kelnek ki. Itt van lehetőségünk az anyatermészetnek besegíteni, hogy védett körülményeket teremtsünk az elvetett magnak, akár úgy is, hogy a tengeriből palántát nevelünk. Ez úgy kivitelezhető, hogy a kukorica vetőmagot sejttálcába vetjük, március 15–20-a körül, biztosítva a keléshez szükséges optimális hőmérsékletet (fóliasátor). Négyhetes palántanevelési idővel lehet számolni a csemegekukorica esetében. Fel kell készülni, hogy négy, de legfeljebb öt lombleveles korban mindenképpen ki kell ültetni a növényt. Ezen áll vagy bukik a siker, mert a hatodik lomblevél fejlődésénél már megindul a csőképződés.
Ami a lakossági fogyasztásra szánt, úgynevezett csöves csemegekukoricát illeti, a termeléssel főként kisebb családi gazdaságok foglalkoznak hazánkban. Az 5-600 hektárra tehető termőterületről évente 4000-4800 tonna termés kerül le. Ledó Ferenc szerint az elmúlt években egyre több helyen próbálkoznak hajtatással is. Ez azt jelenti, hogy fólia alá ültetnek kukoricát, így már május elején a piacokon lehet a friss áru. A szakember jelezte: a magyar vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy a csemegekukorica, legyen szó piacon, áruházban vagy strandon kapható termékről, hazai termelésből származik. Csekély mennyiség kerül a külpiacokra, import azonban szinte egyáltalán nem érkezik az országba. A vásárlásnál ugyanakkor nem árt óvatosnak lenni. A nyári hónapokban nem ritka a a nagyvárosok terein, aluljárókban megjelenő ideiglenes kukoricaárusok látványa. Ledó Ferenc szerint olyan helyen, ahol nincs feltüntetve a kereskedő regisztrációs száma, és nem tudható, hogy mikor és kitől szerezte be az árut, nem ajánlott vásárolni.
Ismételten felhívnám azonban a figyelmet arra, hogy a csemegekukorica termesztésében fontos momentum az öntözőrendszer kiépítése, esetleg csepegtetős öntözési rendszert is "elbír" a kultúra. A hektáronkénti vetőmagszükséglet korai vetés esetén 16-17 kg hektáronként, későbbi vetésnél pedig 10-12 kg/ha. A korai vetésnél azért szükséges megemelt vetőmagigénnyel számolnunk, mert számítanunk kell rá, hogy a csíranövények egy része a hideg miatt elpusztul, illetve nehezen kel ki. pszv
Pinnye Eladó Ház, 2024