Fontos, hogy a cukorbetegség tüneteinek észlelésekor azonnal forduljunk orvoshoz, hiszen a megfelelő életmódváltással a vércukor értékek normalizálódhatnak, és így elkerülhetjük a későbbi egészségügyi kockázatokat. Ugyan kétségtelen, hogy a cukorbetegség egyes, szövődménnyel járó fajtái után adókedvezmény vehető igénybe, de az érintettek gyakran éppen munkavégző képességük kapcsán tapasztalják a betegség hátulütőit. Nem csak a megelőzésre érdemes tehát fokozott figyelmet fordítani, hanem a már kialakult cukorbetegség esetén az életmódra is. Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen változtatásokat kellene az étrend terén kialakítani. Fontos, hogy szokásainkat, életvitelünket és testsúlyunkat is szem előtt tartva kerüljön összeállításra a cukorbeteg étrend, melyben a lassú felszívódású szénhidrátoknak kiemelt szerep jut. A cukorbetegség olyan egészségügyi probléma, mely elhanyagolva komoly gondokat okozhat, viszont életmódváltással jelentős változások érhetőek el. Ha még nem konzultált a témában szakemberrel, forduljon dietetikushoz, aki személyre szabott segítséget nyújt a cukorbetegséggel érintettek számára!
Természetesen nincs akadálya annak, hogy a magánszemély döntése szerint csak az adóévi bevallásában érvényesítse a személyi kedvezményt, például ha megbízási szerződés alapján csak néhány alkalommal szerzett jövedelmet az adóévben, és az adóelőlegből a kifizető nem érvényesítette a kedvezményt, akkor az adózó az éves adóbevallásában utólag érvényesítheti azt – amennyiben valamennyi feltételnek megfelel. Az orvosi igazolást nem kell csatolni az adóbevalláshoz, de elévülési időn belül szükséges megőrizni, mert a kedvezményre jogosultság az esetleges adóellenőrzés során e dokumentummal igazolható. Fontos tudni azt is, hogy amennyiben az adóévet, esetleg több adóévet követően utólag állapítják meg a kedvezményre való jogosultságot, akkor az igazoláson feltüntetett kezdő naptól az adókedvezmény az 5 éves elévülési időn belül, visszamenőleg, az éves adóbevallás(ok) önellenőrzésével visszaigényelhető. Forrás: 335/2009. rendelet Adókedvezmény igénybevételéhez letölthető igazolásminták: Adóelőleg nyiltkozat 2018 | Orvosi igazolás
Pinnye Eladó Ház, 2024