Én sem tudom ezt másképp elképzelni. Ilyen örökség még a vallás is. Mivel viszonylag idős szülők gyermekei vagyunk, és ebben a miliőben az elmúlt évszázad örmény hangulatai még éltek. A temperamentum is megvan, kicsit hangosabb a család, érzelmekben túlfűtött. Hamar odamondunk, de szinte azonnal meg is bocsátunk egymásnak. Ez megmaradt, de a modern világ sok mindent elvitt a régi hagyományokból. A lányaim büszkék a származásukra. A nagyobbik joghallgató, a kisebbik még középiskolás. Ő tervezi, hogy eljut Örményországba, nagyon szeretne elutazni oda. Diaszpóra 21: A mai magyarországi örmény közösséggel, hogyan került kapcsolatba? Abkarovits Géza: Ez egy sorsszerű véletlennek volt köszönhető és már a jelenlegi munkámmal kapcsolatos. Még a kilencvenes évek elején egy Magyarországon élő örmény vállalkozó Velencéből tartott hazafelé az autójával, amikor karambolozott és hozzánk került Székesfehérvárra a traumatológiára. Akkoriban nagyon nehézkes volt Szovjetúnióból érkezettekkel kapcsolatos adminisztráció.
Végső nyughelyére, akaratának megfelelően, csak szűk családi körben kísértük a Béla úti köztemető vízbemosásos parcellájához. Szívünkben örökké él! Gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak, akik CSIKÓS BÉLÁNÉ szül. Steflik Juliann a búcsúztatásán részt vettek, gyászunkban velünk osztoztak. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, anya, nagymama KOLLER ISTVÁNNÉ szül. Hegedűs Magdoln a életének 67. évében váratlanul elhunyt. június 29-én 15 órakor az agárdi temetőben lesz. Részvétüket kérjük, egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett hozzátartozón k SZABÓ BÉLA dinnyési lak os életének 65. évében megpihent. július 1-jén 11 órakor lesz a székesfehérvári Béla úti Új Köztemető vízbemosásos parcellájánál. A részvétnyilvánítást kérnénk mellőzni. Köszönettel: Gyászoló család "Nehéz az életet élni nélküled, feledni Téged soha nem lehet. Hiányod fájdalom elviselni nehéz, örökké tart szívünkben a Rád emlékezé s. " ERDÉLYI JÓZSEF volt középbogárdi l akos halálának második évfordulójára.
Pinnye Eladó Ház, 2024