Akkor miért "fogytak le" a Reg-Enortól már annyian? Ha a sikersztorik valósak is, egészen biztos, hogy az illető személyek NEM A REG-ENORTÓL fogytak le. Nem ez a nyelv alatt tartandó, majd lenyelendő pár milliliternyi, semmi különöset nem tartalmazó szer okozza a fogyást. Minden bizonnyal elkezdtek mozogni, és visszább nyesték a kalóriabevitelt. A celebeknek meg simán megéri ezt reklámozni, hiszen sokan hisznek nekik. De hidd el, ők is azt csinálták, ami egyébként minden fogyás kulcsa, és rém egyszerű: égess el több kalóriát, mint amennyit beviszel. De ehhez semmiféle csodaszer nem kell, inkább tájékozódj cikkeinkből, hogyan tudod varázsszerek és idióta diétás módszerek nélkül, hosszú távra, vagy akár életed végéig megváltoztatni úgy az életmódodat, hogy többé ne fenyegessen az elhízás réme. Még mindig hívő vagy? Íme egy szakvélemény az egyik legnagyobb magyar orvosi portáltól, a -tól: Mozogj, és tanulj meg számolni!
A huminsavak a növényi eredetű biomassza több tízezer (millió) éves bomlási folyamataiban keletkeznek (növény – tőzeg - lignit - barnaszén - feketeszén - gyémánt) A huminsav képződés kiindulási vegyületeinek a fás növényi részek lignin molekulái, valamint a flavonoid szerkezetű vegyületek tekinthetők. A természetes huminsav és fulvosav számos ásványi anyagot tartalmaz önmagában és mindezeket felvehető, biológiailag hasznosítható formában. A huminsavak kémiai értelemben egyrészt természetes quinon vegyületek, másrészt természetes polimer molekuláknak tekinthetők, melyek alap építő egységei a kis molekulájú fulvosavak. Egy részük tehát felszívódik a szervezetbe (antivirális, energiatermelő katalizátor, immunrendszer erősítő és méregtelenítő hatás), más részük viszont a bélrendszerben maradva serkenti, szabályozza a bélflórát, felvehető állapotban tartja a tápanyagokat, megköti és kiüríti a toxikus nehézfémeket (pl. Hg, Al, Pb, As, radioaktiv elemek stb... ) toxinokat, és gyógyszermaradványokat.
A másik igen gyakori tünet a kúra kezdetén a székrekedés vagy épp ennek ellentéte a hasmenés. A hasmenés általában az első pár hét után rendeződik. Leginkább azoknál jelentkezik ez a probléma, akiknek valamilyen bélműködési zavar húzódik meg a háttérben. De ők azok, akik kevesebben vannak. Ami inkább kellemetlenséget okozhat a kúra ideje alatt, az a székrekedés. Ez a tünet is kiválóan megelőzhető megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásával. És átverés volna azt állítani, hogy a Reg Enor vízhajtó lenne. De a kúra kezdetekkor biztos, hogy többször szaladunk majd a "kis dolgok" miatt is. Nagyon fontos, a belek mindennapos ürítése!!! Ezt a folyamatot segíthetjük bármilyen természetes teával, pl. : mályva teával, vagy szűz teával. És megelőzhetjük az esetleges rossz tapasztalatokat a BIOCOM webáruházban kapható Natu-Lax kapszula segítségével is. (További tapasztalatok ügyében megnézheted a Reg Enor fórumokat is, de figyelmeztetlek, a negatív kommentek általában azoktól származnak, akik nem követték a diéta előírásait. )
A Nogrey nem színezi sem a bőrt, sem a ruhát. A Nogrey használata nem roncsolja a hajat, a szer által tartalmazott keratin és kondicionálók révén ápoló hatású, megszünteti a korpásodást, gátolja a haj kiszáradását, csökkenti a hajhullást. Nem hajfesték, ezért azoknak a férfiaknak is ajánljuk, akik nem szeretnék, ha környezetük meglepődne természetellenes hajszínük láttán. A sienai tudósok által kifejlesztett termék már Európa több országában kapható, hölgyek és férfiak egyaránt örömmel használják. Az összetevői: aqua, methoxyisopropanol, glycerin, bismuth citrate, ammonium chloride, sulfur, keratin, polysorbate 20, perfume, CI42090 Alaposan fel kell rázni a folyadékot minden használat előtt! Az első kezelés előtt alaposan mossa és szárítsa meg a haját. Hajmosáshoz olyan sampont ajánlunk, amely nem tartalmaz balzsamot. Ne használjon egyéb kondicionálót vagy rögzítőt sem a Nogrey előtt, mert ebben az esetben a Nogrey tonik nem tudna beszívódni. A Nogrey Lotion-t mindig csak száraz hajra használja!
HŰHA Érthetetlen, hogy egy egyébként sikeres terméket miért próbálnak meg manipulált sztárfotókkal kívánatosabbá tenni a fogyni vágyók számára. 2017-09-27 06:30:00 Szerző: Bustter Mindenesetre a Galambos Lajos nevével fémjelzett Reg Enor esetében nem először fordul elő ilyesmi. Tavaly a gyomorszűkítő műtéttel rengeteget fogyó Tóth Verával, most pedig az Amerikában élő Gombos Edinával próbálják vásárlásra bírni a súlyfeleslegüktől szabadulni akaró potenciális vásárlókat. Vera akkoriban a közösségi oldalon kérte ki magának a híresztelést, Edina ugyanakkor nem is tudja, hogy zárt csoportokon belül az őt ábrázoló, alaposan eltorzított fotókkal népszerűsítik az egyébként valóban sikeres terméket. A%RIPOST% napilap szerdai számában Galambos Lajos ad hangot felháborodásának, és az is kiderül, mit állít az a hölgy, aki Edina képével reklámozza a terméket.
HŰHA Van jó és rossz oldala is, ha egy magyar sztárnak van hivatalos Facebook-oldala. 2017-10-22 07:00:00 Szerző: Ripost Az oda feltöltött fotóikat ugyanis bárki letöltheti és felhasználhatja. Tudják ezt most már hírességeink is, akik nem tehetnek mást, mint hogy jogi útra terelik az ügyet. Legutóbb a Galambos Lajos nevével fémjelzett Reg-Enor fogyást segítő étrend-kiegészítőt hirdették egy zárt csoportban, ráadásul Gombos Edina retusált fotóival. A TV2 egykori sztárja cikkünkből tudta meg, hogy már sokadjára élnek vissza a nevével, így rögtön hívta az ügyvédjét. Idős embereket vezettek meg Borbás Marcsi nevével Több alkalommal is visszaéltek a televíziós műsorvezető nevével. A szélhámosok vidéki városokban házaltak, idős emberektől csaltak ki pénzt. Borbás Marcsi ajánlásával különféle háztartási eszközökért 40 ezer forintot kértek a gyanútlan vásárlóktól. A műsorvezető a közösségi oldalán figyelmeztette követőit, később pedig a műsor készítői közleményben hívták fel az emberek figyelmét az átverésre.
Vannak-e a RegEnor-nak mellékhatásai? Többen kérdezték, hogy a RegEnor kúra alatt jelentkezhetnek-e mellékhatások? Azt mindenképp tisztázni kell a legelején, hogy a Reg-Enor több mint 99%-ban csak természetes összetevőket ( tejsavó, almasav, aszkorbinsav, grapefruitmag-kivonat, mentaolaj, citromolaj) és kevesebb, mint 1%-ban kálium-szorbátot -melyet az emberi zsíranyagcsere teljes mértékben lebont -, tartalmaz. Ezért semmilyen a hagyományos értelemben vett káros mellékhatása nincs, kivéve, ha valamelyik összetevőre allergiás vagy. De! Mivel a kúra nagyban támogatja a méregtelenítő folyamatokat, ezért a felszabadult salakanyagok igenis okozhatnak némi kellemetlenséget. Pl. az első napokban fáradékonyabbak lehetünk, fejfájás ill. émelygés is jelenkezet. Ez azonban a 2-3 nap elteltével már nem igen észrevehető. Viszont egyes vélemények illetve visszajelzések szerint, a menstruáció előtti un. premenstruációs tünetek tekintetében kedvező változást tapasztaltak. A kedvezőtlen tüneteket enyhíthetjük és teljesen megszüntethetjük bőséges folyadék (víz) bevitellel és a Reg-Enor étrend következetes betartásával.
Készleten 5 290, 00 Ft ÁFÁ-val együtt Egységár: (44, 08 Ft / db) Leírás Termék részletei ÖSSZETEVŐK: Fulvosav, Huminsav, Máriatövis kivonat, Kálciumklorid, Kovasav-gél, Magnézium-L-aszkorbát, Vas-szulfát, Cink-Laszkorbát, Na-hidrogén-foszfát, Mangán-aszkorbát, Réz-szulfát, Nátrium borát, Kálium-jodid, Ammonium-molibdát, Nátriumszelenit, Króm-III-klorid, tisztított víz, Növényi cellulóz (kapszula). Ajánlott napi adagolás gyerekeknek (4-10 év): 1 db kapszula Ajánlott napi adagolás felnőtteknek: 2-4 db kapszula (A 4 db kapszulát két részletben (2x2 db) reggel és este ajánlott bekeverni. ) Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Az ajánlott napi adagot bő folyadékkal vegyük be (gyümölcslé, tea, víz, tej). Étkezés előtt 15-20 perccel ajánlott bevenni. A huminsav és fulvosav mikroelemekkel képzett komplex vegyületei természetes megoldást nyújtanak a technikai civilizáció kihívásainak megfelelni vágyó ember testi, lelki és szellemi megpróbáltatásaihoz. A nemzetközi szakirodalomban az alábbi fontosabb élettani hatásokat állapították meg eddig a huminsavakkal kapcsolatban.
A folyadékot finoman masszírozza a kezelendő ősz hajszálakra, majd a haj átfésülésével oszlassa el egyenletesen. Ezt ismételje meg 2-3 héten át naponta, ameddig az Ön haja vissza nem nyeri eredeti, természetes színét. A hajszálak vastagsága és szerkezete befolyásolja a visszaszíneződés gyorsaságát, ezért ez egyénenként különböző, de általában a kezelés három hetet vesz igénybe. Miután a haj elérte természetes színét, a Nogrey Lotion-t elegendő a haj tövére kenni heti 1-2 alkalommal. Az első 2-3 hét alatt hetente csak kétszer mosson hajat. Amikor elérte az eredeti hajszint, ez a megkötés megszűnik. Ha a hajfestésről át akar térni a Nogrey Lotion használatára, a következő festés helyett a lenőtt részt már Nogrey Lotion-nel kezelje, de várjon legalább hat hetet.
Pinnye Eladó Ház, 2024