Szeptember 3-án, vasárnap indul a Duna Televízió közkedvelt vetélkedőjének új évada: a Magyarország, szeretlek! számos újítással várja a nézőket. Jakupcsek Gabriella, Tatár Csilla és után új női csapatkapitány mutatkozik be Rátonyi Kriszta személyében. Újítás, hogy az eddigi fix leosztás helyett a csapatkapitányok a játék elején kockadobással döntik el, hogy a piros vagy a zöld oldalt vezetik majd, illetve az idei évadban az ország megyéi játszanak egymással, továbbá a vetélkedő díszlete is felfrissült a nyári szünet alatt. A 26 éves Rátonyi Krisztina fiatal kora ellenére az MTVA egyik legismertebb műsorvezetője, aki számos műsorban kipróbálhatta magát. 13 évesen került először képernyőre a Képben vagyunk című műsorral, amit a Klipperek és a Cimbora követett, 2013-ban pedig már a Balatoni Nyár műsorvezetőjeként mutatkozott be, amelynek a rá következő években, így az idén is a háziasszonya volt. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen műsorokat vezetett, és hogyan változott az évek során kamaszból vonzó nővé.
Portfolio 2019. szept. 22.
Pinnye Eladó Ház, 2024