1. Az első mesterséges karácsonyfákat a németek állították, ahol fenyő helyett festett libatollakat használtak fel. 2. A legtöbb válást a karácsony előtti két hétben adják be. A legendákkal ellentétben viszont az öngyilkosságok száma rekord alacsony az ünnepek alatt, a legtöbben a tavaszi időszakban vetnek véget életüknek. 3. I. Gyula pápát 337 február 6-án választották meg, s egészen 352. április 12-én bekövetkezett haláláig be is töltötte a pápai tisztséget. Az egyik legemlékezetesebb cselekedete volt, hogy Jézus születésének ünnepét külön dátum alá helyezte. A vízkereszt vagy epifánia ünnepén (január 6. ) korábban a keresztények több dologról is megemlékeztek, így a napkeleti bölcsek imádásáról, Jézus a Jordán folyóban történő megkeresztelkedéséről, a víz borrá változtatásáról a Kánai mennyegzőn, mely Jézus első csodája volt, illetve magáról Jézus születéséről. Gyula Jézus születését azonban áthelyezte december 25-re, így azóta a keresztény világ ezen a napon ünnepli a Megváltó megszületését.
Ezt nem tudjuk biztosan, csak annyit, hogy a karácsonyfa állításának szokása a 16. századi Német-római Birodalomból ered. A karácsonyfa azt jelképezi, hogy Isten a Paradicsomba fogadja vissza az embert. Ugyanis Isten kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból, ezután az élet fáját tüzes kardok és kerubok őrizték. Hazánkban az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, feltehetően Martonvásáron. Ennek igencsak ellentmond Nagybánya városának egy 1633-ban kiadott statutuma, mely megtiltotta a tilalmas erdő vágatását még a bírónak is, s e város jobbágyainak tette feladatává, hogy a "karácsony fáját" a Tarmezeiből hordathassák. Valószínűleg német telepesek által egy időre meghonosodott minálunk a szokás, majd egy időre kiveszett. Az viszont egészen biztos, hogy hamarabb vált nálunk rendszeressé a karácsonyfa állítása, mint Amerikában. Ott még 1830-ban is furcsállották, mikor a német telepesek fenyőt díszítettek fel. Bécsben is regénybe illően indult a karácsonyfa élete.
A zoknik kiakasztása egy holland hagyományból ered, ahol kitették a cipőiket étellel tele Szent Miklós szamarainak, aki cserébe ajándékokat hagyott a cipőkben. A bibliában nincs olyan említés, hogy az angyalok énekelnének. Nagyjából hatvanmillió fenyőfát ültetnek évente Európában, amelyekből karácsonyfa lesz. A Noel szó a francia "les bonnes nouvelles" kifejezésből ered. A bibliaelemzők szerint Jézus valószínűleg barlangban született és nem istállóban. Az X-mas kifejezés vallásilag nem semleges. Az X és a kereszt analógiájának alapján az X Krisztust jelenti. A világ legmagasabb karácsonyfáját 1950-ben, Washingtonban állították, nagyjából 70 méter magas volt. A fehér karácsony esélye Angliában és Írországban nagyjából egy a tízhez. Sok teológus szerint Jézus nem decemberben született. A James Pierpont által 1857-ben szerzett dal, a Jingle Bells először a One Horse Open Sleigh címet kapta és hálaadásra készült. A pulyka előtt a tradicionális karácsonyi étel Angliában a disznófej volt mustárral.
Utóbbi adat azt is jelzi, hogy Magyarországon a lakosság arányában sokkal több fenyőt állít, mint Európa legtöbb országa. 8. Az Egyesült Államokban évente kb. 20000 ünnepi Mikulás áll szolgálatba, akiket gyakran tréningeken készítenek fel. Az oktatás magában foglalja, hogyan őrizzék meg jókedvüket a nagy nyomás alatt, de olyan tanácsokat is kapnak, mely szerint kerüljék a hagymát, fokhagymát és babot tartalmazó ételeket munka előtt. 9. A spanyol nyelvterületen Szenteste tartják a Misa de Gallo-t. Ezen a misén a legtöbben egy kakassal vesznek részt, így emlékezve arra, hogy a kakas volt az első, mely tudtára adta a világnak Jézus születését. 10. Lengyelországban a karácsonyfákat pókokkal és pókhálókkal is feldíszítik. A legenda szerint ennek az az oka, hogy egy pók volt az első, amely takarót szőtt a kis Jézusnak. Emellett a lengyelek a pókokat a karácsonyi jólét és jógás szimbólumának is tekintik. 11. Az Egyesült Államokban Alabama ismerte el először karácsonyt ünnepként, 1836-ban. Az USA hivatalos ünnepei közé viszont csak jóval később, 1870. június 26-án került be.
Az angol hadvezér és államférfi a puritanizmus független ágát alkotó independensek elveit követte, melyekkel összeegyeztethetetlennek tartotta az éneklést. Nem beszélve arról, hogy az olyan hagyományos angol karácsony i ételek elkészítését és fogyasztását sem engedélyezte, mint a húsos és a gyümölcsös fánk, mondván, hogy azok nem kellőképpen puritánok. Honnan származik a szaloncukor? A szaloncukor ősét, a fondantcukrot - egyfajta kristálymassza - először Franciaország ban készítették el, illetve kezdték összecsavart papírba helyezve árusítani. 1840-ben itt figyelt fel rá egy londoni édességbolt-tulajdonos, bizonyos Tom Smith, aki - látva, hogy a szó szoros értelmében viszik, mint a cukrot - egyszerűen lemásolta az ötletet. A különleges édesség Angliá ban is népszerűvé vált, különösen a fiatal férfiak körében, akik szerelmüknek kedveskedtek a dekoratív csomagolású bonbonféleséggel. Smith, hogy fokozza a vásárlási kedvüket, szerelmes üzenetekkel ellátott papírdarabkákat helyezett a csomagolás belsejébe.
Ebből alakult ki aztán a mai formájában ismert szaloncukor. Karácsony Afrikában Afriká ban növekszik a legdinamikusabban a katolicizmus - ami nem meglepő annak fényében, ahol a szegénység a lakosság nagy részét ellehetetleníti, így szükségük is van a hitre. Ennek jegyében a karácsony t is méltóképpen megünneplik - igaz, nem az Európá ban megszokott módon. Kongó ban a falvakon átsétáló, ünnepi dalokat előadó csoportok hívják az embereket karácsony i misére, mely a szeretetajánlás körül forog, mintegy hálát adva Jézus nak mindazért, amit az emberiségért tett. Ezután a hívek egy pódiumon helyezik el ajándékaikat, majd szeretteik, barátaik körében elfogyasztják az ünnepi vacsorát. Dél-Afriká ban a karácsony a kempingezés és a kerti partik szezonjára esik. A házakat fenyő ágakkal díszítik, és a karácsony reggeli mise után sokan a szabad ég alatt fogyasztják el a tradicionális ünnepi ételeket - sült pulykát vagy marhát, mazsolás rizst, szilvapudingot -, majd a természetben vagy a tengerparton múlatják az időt, élvezve a szikrázó napsütést.
Pinnye Eladó Ház, 2024